Még januárban lépett színpadra Lali 55 ezer ember előtt a Mar Del Plata-i koncerten, ahol a Clarín magazin egy hosszú interjút készített az argentin színész-, énekesnővel; kicsit ugyan megkésve, de most ezt a fordítást hoztam el nektek.
Egy szuper show-val indítottad a 2019-es évet a Times Square-en.
Sok angollal, láttad? (Nevet)
És most Mar Del Platan vagy, ahol egy másik fergeteges showt adsz, azzal a különbséggel, hogy ez ingyenes. Amikor felkértek téged rá, akkor emiatt vállaltad el?
Igen, emiatt. Szeretek ilyen show-kon énekelni, mert valóban részt veszel rajta, jelen vagy és ezt érezni kell és megélni. Sok embernek nincs pénze, hogy eljöjjön egy koncertre, vagy nem is jöttek volna, itt mégis meglátnak és megismernek. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy élvezzék azt, amit a zenészeimmel és a táncosaimmal csinálunk. Olyan koncertet hoztunk össze, amin az összes néző jól érezheti magát. Szeretem nézni az embereket, ahogy szórakoznak, táncolnak és énekelnek, mert ez a show lényege.
2018-ban egy újabb filmben, az „Acusada”-ban szerepeltél és most egy minisorozatot rendezel....
Az igazság az, hogy sokkal kevesebb munkám volt vele, mint amennyinek látszott. Bíztak bennem, hogy tudok egy trailert rendezni a "Loli szerencséje" sorozatnak, aminek anyukám a producere. Meg akartam csinálni, mert rövid ideig tartott és még sosem csináltam ilyet. A színészek mindig a rendezőtől kérnek véleményt, de még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Nagyon kedves emberekkel teli munka volt, többek között anyukám is köztük volt. Legalább kipróbálhattam, hogy milyen is rendezni.
Anyukád elmondta a Clarín magazinnak, hogy gyerekként mindenhova elkísért, az első szerepedtől kezdve. Jó barátok vagytok?
Nagyon. És nem csak ő kísért el, hanem az egész családom. Amikor ő nem tudott ott lenni, akkor apa jött velem. Ez egy nagyszerű ajándék, amit akkor értékelsz, amikor már felnőttél. Ők mindig megértették azt a korszakot, amit éppen éltem és jelen voltak, főleg fiatalabb koromban, amikor bekerültem a felnőttek világába. Mindig jól éreztem magam és csodás környezetben voltam, amiért ők nagyon sokat tettek.
Szereted annyira a mozit, mint zenét?
Nézzétek, ez két nagyon különböző dolog. Nem tudnék választani közülük. A film számomra egy kifejezése mód, ahol magamat adom a forgatókönyvhöz és a rendezőhöz. Az elmesélt történet egyik eleme vagyok. Másrészről, a zenében én vagyok, az én lenyomatom, az én dalszövegeim, az én ötleteim. Ez az, ahol a valódi énem van, az igazi lényem. Nagyon különböző dolgok, de mind a kettőt szeretem. A Gonzalo Tobal által rendezett film élménye csodálatos volt, nagyszerű szereplőkkel. Sokat tanultam.
Valójában ez egy nagyon dicsért film volt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon…
Elképesztő volt, az egész szoba állva tapsolt. Ott voltam egy olyan ruhában, amiben nem tudtam levegőt venni (nevet), de nem tudtam elhinni, hogy ez történik. Azok számára, akik belekóstoltak a moziba, mint én, egy varázslatos pillanat volt. Hihetetlen.
Idén több Lalit kapunk Argentínában vagy több Lalit külföldön?
Egy kicsit mindenből. Dolgozom, hogy átlépjek határok és olyan közönséget érjek el, akik még nem ismernek engem. És ez az, amit minden dal ad: ajtókat nyit ki és művészként meglep téged. Igen, fontos számomra, hogy ne hagyjam el a hazámat, mert ez az én helyem és itt vannak olyan emberek, akik igazán ismernek engem, az első lépésemtől kezdve. Az otthon érzése nem elhanyagolható.
Bárki, aki kívülről lát téged, azt gondolja, hogy megfogtad az Isten lábát: énekelsz, rendezel, színészkedsz…
„De hogy tudja mindezt egyszerre csinálni ez a csaj?”; valójában ezt gondolják. (nevet)
Mik a határaid, mi az álmod?
Azt hiszem, mindig igyekezni kell átlépni a határokon. Ha folytattam volna az „Isten áldjon, Esperanza!” című sorozatot a tévében, ha még egy vígjátékot csináltam volna a következő évben, akkor elértem volna a határaimat, ismételtem volna önmagam és színésznőként unalmasnak és üresnek éreztem volna magam. Én a fejlődésben hiszek. Énekesnőként számomra nincsenek határok. Aki repülni akar, mindig repülhet. Ha van egy ötleted, megvalósíthatod, próbára teheted magad és akkor rájössz, hogy nincsenek határok. Sokszor változom, hogy magamat adjam. Ha az utolsó albumom hasonló lett volna az előzőhöz, az furcsa lett volna. Művészként a kihívások által tanulok, fejlődök és meglepem az embereket.
Láthatjuk, hogy a barátod, Santiago Mocorrea mindenhova elkísér téged. Mi az, ami miatt beleszerettél és hogyan kezeled a távolságot?
Ma nem jött velem, mert hétfő van és dolgozik. (Nevet) Szerelmes lettem belé, mert ő egy igazi társ. Ebben a szakmában valaki, aki nem keveri össze a publikus arcodat az igazi személyiségeddel, aranyat ér. És kevés ilyen ember van a világban. Két lábbal áll a földön és nagyon intelligens. Éveken keresztül producerként dolgozott különböző koncerteken, szóval megérti ezt a világot, megérti, hogy mi történik velem és ez nem kis dolog. És alapvetően jó srác, tiszta szeretetű. Nagyon eltérő életünk van, de jól összeegyeztetjük.
A hírnév ellenére fenn tudod tartani a közeli kapcsolataidat?
A barátaim mindig itt vannak nekem, és egy művészekkel teli csoportban is benne vagyok, akiket nagyon szeretek és akikkel az évek folyamán jó barátokká váltunk. Számomra a családi környezet, a vasárnapi ebéd, a közös idő a szüleimmel és az unokaöcsémmel, semmivel sem összehasonlítható. Ők a hajtóerőim, akik támogatnak mindenben, ami ebben az őrült világban történik, ami a munkám.
Aktív és meghatározó tagja voltál az Actrices Argentinas csoportnak, akik felszólaltak a nőket ért szexuális visszaélések ellen. Szerinted mi a legnagyobb probléma?
A társadalom még nem szokott hozzá ehhez a problémához, mert az emberek mindent a szőnyeg alá söpörnek. Képmutatók vagyunk. És lenyűgöző, amikor valaki megnyílik és elmeséli a történetét. A családomban, a barátaim körében, a művészek között, millió nő van, akik elszenvedtek ilyen dolgokat. Valamilyen módon minden nővel történt ilyen és ez nagyon komoly. A barátnőm, Mary Del Cero, például 32 év után mesélte el az anyjának, hogy kislányként milyen visszaélésnek volt az elszenvedője. Ez hatalmas lelki teher, nagyon összetett, ezért nehéz vele szembenézni. A témáról való tudatlanságunk ellenére sokat beszélünk erről. Meg kell tanulnunk hallgatni, mielőtt beszélni kezdünk. Ha valaki elmesél neked egy ilyen történetet, de nem tudod, hogy milyen lehet ilyen dolgokon keresztül menni, csöndben kell maradnod és a másik helyébe kell képzelned magad. Sajnos a mi társadalmunkban nagyon nehéz empátiát generálni ilyen visszaéléses ügyek esetében.
Te tapasztaltál valaha ilyen dolgokat?
Nem, de én szerencsés vagyok. Azonban vannak barátaim, rokonaim, ismerőseim és szinte mindegyikük ment már keresztül ilyen dolgokon, néhányan komolyabbakon, mint mások. A társadalmunk nem bátorítja az embereket, hogy szembenézzek ezekkel a dolgokkal, ezért választják sokan a tagadást és a hallgatást.
AJÁNLOM AZ OLDALT
