Lali Esposito
Köszöntelek Titeket Magyarország egyik legnaprakészebb Lali Espósito rajongói oldalán. Itt elolvashatjátok a legfrissebb híreket az argentin színész-, énekesnőről, megtaláljátok a dalszövegek fordítását és csodálatos képeket nézegethettek. Remélem az oldal elnyeri a tetszéseteket és minél többen fogjátok követni az oldalon Lali életét.
Ki is Lali Esposito?

Lali Esposito 1991. október 10-én született Argentína fővárosában, Buenos Airesben. Több kisebb-nagyobb filmben, sorozatban szerepelt hazájában, ám a magyar nézők számára leginkább a Csacska Angyalból és az Isten áldjon, Esperanza! című sorozatból lehet ismert, amit az RTL Klub vetített délutánonként. Színésznői karrierje mellett énekesnőként is sikeres, turnéi során többek között olyan országokban lépett színpadra, mint Argentína, Chile, Uruguay, Brazília, Mexikó, Izrael, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Államok. 2018-ban a nagy sikerű Acusada (Vádlott) című filmben játszott főszerepet, ahol a kritikusok dicsérték alakítását. A film bemutatásra került a Velencei, a Torontói és a Miami Filmfesztiválon is és a Warner Bros Pictures jóvoltából megjelent Franciaországban, Görögországban, Szerbiában, Mexikóban és Uruguayban is. Idén júniusban útjára indította ötödik turnésorozatát, a Disciplina Tour-t, amelynek keretében Dél-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten fog koncertet adni. 2022-ben színésznőként is visszatér, a nézők a 'Túl a vörös kanapén' című akció-thriller sorozat 3. és egyben utolsó évadában fogják ismét képernyőn látni a Netflixen.

 
Projektek 2020/2021

Cím: Disciplina turné
Megjelenése: 2022. június 23. - jelenleg

Leírás: 2022 június 23-én Lali útjára indította  ötödik turnéját, ami a Disciplina Tour címet kapta. Az argentin énekesnő 17 koncertet ad Argentína szerte, de fellép többek között Uruguayban, Chilében, Peruban, Spanyolországban és Izraelben is.

 

Cím: Sky Rojo (Túl a vörös kanapén) 3. évad
Megjelenés: 2022. december

Karakter: Wendy
Leírás: A történet középpontjában 3 prostituált áll, akik súlyosan bántalmazzák a stricijüket, majd elmenekülnek a klubból, ahol dolgoztak. Közösen menekülnek a múltjuk elől, útjuk során pedig rengeteg veszéllyel és akadállyal kell szembenézniük. Mivel a rendőrségre nem mehetnek, két lehetőségük marad: tovább menekülnek vagy szembeszállnak futtatóikkal. A Netflixen futó sorozat 2022 decemberében tér vissza harmadik és egyben utolsó évadával.

 

Cím: La Voz Argentína - tehetségkutató műsor
Megjelenése: 2022. június 5.

Leírás: 2022-ben visszatér az argentin La Voz (A hang) tehetségkutató műsor, amiben Lali lesz az egyik zsűritag. Az argentin művésznő nagyon jó lehetőségnek tartja a műsort a tehetségek felkutatására és kiváltságosnak érzi magát, hogy zsűriként része lehet ennek.

 

 
Elite

Mielőtt jelentkezel cserének, kérlek, olvasd át figyelmesen a feltételeket, és ha mindegyiknek megfelelsz, akkor jelentkezz a chatben!

  

  

12/6 szabad

Feltételek & Lekerültem

 
Chat

Kérlek, ne káromkodj és ne is hirdess!
Ne szidd az oldalt, Lalit, vagy engem, a szerkesztőt!
Ha kérdésed van, nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
Ha kritikát, véleményt írsz, azt nagyon szívesen megfogadom, de kulturáltan fogalmazz!
Cserét is itt kérhetsz, de kérlek, várd meg türelemmel, amíg válaszolok!

 

Szerkesztő: Ali
Téma: Lali Esposito

Nyitás: 2016. 05. 08.
Design: Ninaa
Tárhely: Gportal
Kapcsolat: laliespositogp@gmail.com
Facebook oldalwww.facebook.com/laliespositoogportal.hu

Az oldal nem áll kapcsolatban Lali Espositoval, sem családtagjaival vagy barátaival. Ez a lap csupán egy rajongói oldal, ami azért jött létre, hogy elhozza nektek a legfrissebb híreket a csodás színész-, énekesnőről. Minden ami itt található az saját írás, fordítás, vagy gyűjtés. 

Jó böngészést! ;)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírek

Interjú fordítás

Egy szabad percet találni Lali napirendjében szinte lehetetlen feladat. Még kevésbé idén, hiszen tele van projektekkel. Közel 12 ember gyűlik össze, köztük képviselők, ügynökök és producerek, hogy összeállítsák a koncerteket, sajtómegjelenéseket, felvételeket, prezentációkat és több tucat más eseményt. A 26 éves popsztár kiadta Brava című albumát, a Talento Fox műsorában zsűriként szerepel és bemutatja Acusada (Vádlott) című filmjét, ami a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon fog debütálni.

Te mindenütt ott vagy.

Igen, több ezer Lali kering, az enyém szinte megtébolyult, tipikus elmebeteg vagyok. (Nevet) Sok kreatív dologgal találkoztam már, de mindent, amit vállaltam, nagy meggyőződéssel tettem. Minden annyira változatos, mindennek megvan a helye. De tavaly elkészítettem egy filmet, 2017 elején hívtak egy castingra…

Castingon voltál?

Természetesen, hiszen ezt kellett tennem. Meg kellett hallgatniuk, mert lehet, hogy én tudom, hogy alkalmas vagyok a szerepre, de a rendező nem.

Még mindig ideges vagy a castingon?

Persze, próbára tesz engem. A helyzet feszültté tesz és legyőzöm az egómat. Nem értem, hogy Argentínában miért nem járnak castingra a színészek, külföldön még akkor is menned kell, ha Mery Streep vagy. Az egót mindig le kell győzni. A meghallgatás jó módja a felkészülésnek.

A film nagyon drámai és kevés köze van hozzád és a korábbi munkáidhoz.

A film rengeteget változtatott rajtam, mert én mindig ugrottam bármire. Kénytelen voltam csendesebbé válni, lehalkítani a hangomat, szükségem volt mentálisan átalakulni, hogy Dolores bőrébe bújhassak.

Találtál köztetek hasonlóságot?

Szerencsére nem. Nem akarok ünneprontó lenni, de érdekes volt megértenem, hogy a színész egy eszköz valaminek az értelmezéséhez. Ez volt az a karakter, ami megértette velem, hogy miről szól a mi szakmánk. A filmen dolgozó emberek féltek azt javasolni, hogy karikás szemet csináljanak nekem, de én azt mondtam: „Változtassatok át!”. Olyan lányt játszottam, akit azzal vádoltak, hogy megölte a barátját. Nem lehetett világosan eljátszani.

Másrészről, kiadtad a Brava lemezt, ami tiszta ritmus, szín és öröm…

Igen, itt nincsenek karikás szemeim. (Nevet)

Sokkal több „Lali”.

Egy hiteles Lali és bocsánat, hogy harmadik személyben beszélek, mint Diego. (Nevet) A zene az egyetlen terület, ahol önmagam vagyok, ezért „Lali” a művésznevem és nem Claudia Roldán. Nagyon izgatott vagyok a lemez miatt, mert új zenét csináltam a latin világ természetes igényével. Ettől a helytől újra megtaláltam önmagam.

Milyen értelemben?

Elkezdtem írni és rájöttem, hogy nem írtam semmi személyeset. Láthatjátok, hogy jól vagyok (Nevet), ezért összpontosítottam, hogy valami nagyon eredetit alkossak: latin ritmusokat, de a saját gyökereimmel. A latin hasonlít az argentinhoz. Mi vagyunk, de a spanyol és olasz hatás mindig érződik. Aztán megálltam egy pillanatra és azon gondolkodtam, hogy mit kínáljak, ami még nincs a piacon: és akkor eszembe jutott, hogy tükrözöm ezt az egyesülést. Ezért választottam a barokkot, az olaszt, a túlfűtöttet, az érzékit…Olyan vagyok, mint a latin énekesnők Cicciolinája. (Nevet)

A Brava cím rád utal?

Persze, rám, mert bátor vagyok. A nők bátrabbak, mint valaha, és ezt nagyon szeretem. Én, mint nő, azt szeretném megmutatni, hogy meg tudjuk csinálni, amit akarunk, és hogy a férfiak nem uralkodhatnak rajtunk. Bátor voltam, hogy megvédtem a nőkről alkotott képet.

Bizonyos szempontból nem vagy bátor?

Nem! Szörnyű vagyok minden szempontból. Mérges szoktam lenni, hiszen fontos nekem a minőség és emiatt néha rosszul viselkedem. Amikor rájövök, hogy rosszat tettem, visszamegyek és bocsánatot kérek.

Van valaki, aki ezt csillapítani tudja?

Igen, a barátom. Megváltoztatott. Ő is bátor, és néha meg kell nyugtatnom magamat, hogy ne vesszek vele össze. Nyilvánvaló, hogy számos kérdésben nem fog úgy gondolkodni, mint én, és nem tudom meggyőzni. Ezekben az esetekben inkább megpróbálok nem sokkot kapni.

És mit gondolsz az abortusz témáról?

Teljesen biztonságban vagyok, mert ismerek abortuszon átesett nőket. Vannak olyan kérdések, amelyek nem arról szólnak, hogy mit kezdesz az életeddel, hanem arról, hogy a másik helyébe képzeljük magunkat. Úgy érzem, nagyon zavaros, hogy min van a hangsúly ebben a vitában. Az abortusz nem szép, bárcsak senkinek nem kellene átesnie rajta, de ez nem érv. Ennek köze van ahhoz, hogy láthatóvá kell tennünk, hogy ez a nők halálozásának az oka. A kérdés az, hogy empatikusak vagyunk-e és megértjük-e, hogy ez közegészségügyi probléma. A nők társadalmi fejlődését kell kísérnünk, szerencsére nem vagyunk többé olyanok, mint a nagyszüleink.

Témát váltva, ha nem lennél híres, mit csinálnál?

Fogalmam sincs. Nehéz elképzelni, mert nagyon mélyen bennem van, hogy ki vagyok, soha nem gondoltam másik életre. Nagyon szeretek más emberekkel dolgozni és beszélgetni. Lehet, hogy furcsának tűnik, de a pszichológia olyan téma, ami vonz engem és ismerős számomra.

Jártál terápiára?

Soha.

Soha nem jutott eszedbe?

Ezerszer, de nincs rá időm. Jó néha kicsit megbolondulni, de esküszöm, hogy egyszer ki fogom próbálni. (Nevet)

Mit csinálsz, ha van egy kis időd?

(Gondolkodik) Milyen nehéz! Nagyon kevés a szabadidőm, de mindig igyekszem a családommal és a barátaimmal tölteni. Ha nincs fellépésem, akkor vasárnap grillezek a szüleimmel, testvéreimmel és az unokaöcsémmel. És időt töltök a párommal is.

Hogyan tudod összeegyeztetni azt, hogy te híres vagy, a barátod, Santiago Mocorrea pedig nem?

Azt hiszem elég jól, hiszen így ismert meg. Amikor dühös mindig azt mondom: „Ne hívtál volna el randizni, soha nem hazudtam, mindig is egy robbanásveszélyes kombináció voltam.” Minden az érzelmi intelligenciától függ és ő nagyon értelmes. Kezdetektől fogva nagyon szeret és tudja, hogy hogyan lehet megkülönböztetni az igazi személyt a nyilvános karaktertől.

Mitől szerettél bele?

Nem tudok erre a kérdésre válaszolni, mert ez nagyon intim…(Nevet) Az intelligenciája megragadott. Nehéz valaki különlegeset találni és ő az. Ő nem olyan, mint a legtöbb srác, akivel találkoztam, amikor egyedül voltam. 

2018.08.15. 15:30, Ali

Dalszöveg fordítások

Augusztus 10-én jelent meg Lali harmadik albuma, a Brava, amin 12 szám található. Végre az összes dalszöveg fordítása elkészült, amit a Zenék menüpontban tudtok megtekinteni.

2018.08.14. 18:00, Ali

Lali Mirtha Legrand műsorában vendégeskedett

Címkék: Hír Mirtha Legrand

Lali tegnap Mirtha Legrand műsorában vendégeskedett, aminek különlegessége, hogy a meghívottak egy közös ebéden vesznek részt, miközben mindenféle témák szóba kerülnek.  Az argentin színész-, énekesnő beszélt többek között új albumáról, a Brava-ról, hamarosan induló turnéjáról, az Acusada című filmjéről, a Talento Fox műsorról, ahol zsűriként szerepel, illetve a magánéletéről is.

Smink & Stylist: Maru Venancio

Haj: Juan Manuel Cativa

Ruha: Guevara Ocampo

Körmök: Esto es las Unas

Sminktermékek: Dior

 

❤️

Lali (@laliespositoo) által megosztott bejegyzés,

 
2018.08.13. 16:00, Ali

Interjú fordítás

Az argentin Ohlala! magazin címlapján Lali szerepel, akivel egy hosszú interjút és egy nagyon jó fotósorozatot is készítettek, most ezeket hoztam el.

Mi van egy fáradhatatlan nő energiája mögött? Megmondjuk, minden: munka, erő, izzadság, korán kelős napok és nagyon késői befejezések, ügyek, amiket kompromisszumok árán old meg…De Lalit főleg két dolog hajtja: hogy szenvedéllyel csinálja a dolgait és, hogy szereti önmagát.

A legelfoglaltabb évében találkozhatunk vele: kiadja a Brava-t, ami a harmadik albuma, és amellyel egész Argentínában turnéra indul, továbbra is zsűrizik a Talento Foxban, ami egy reality show, ahol elkíséri és bátorítja az új zenei tehetségeket és a következő hónapban jelenik meg Acusada című filmje, ami kihívás volt számára.

A karrieredben olyan spontán vagy, mint amilyennek tűnsz, vagy van egy irány, amit követsz?

50-50. 50%-ban spontán vagyok az alapján, amit bemutatnak nekem, amilyen lehetőségeket kapok, ahogy növekedek és 50%-ban tudatos. A zene egyértelmű példa erre. Egy ponton meg kellett állítanom a dolgokat, amikor 19 éves voltam, és a Teen Angels által volt tapasztalatom. Kicsit össze voltam zavarodva. Ott voltam a Disney World közepén, minden látványos volt, de rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Nem írtam semmilyen dalt, semmit. Abban a pillanatban megálltam, és azt mondtam: "Szeretném elkészíteni a saját zenémet, még akkor is, ha sok erőfeszítésbe kerül.” Mert az első albummal függetlenül kezdtem, de nagyon világos volt számomra, hogy ezt az utat akarom követni.

Hozzád a zene alapvetően közelebb áll.

Igen, zenei beállítottságú vagyok. Azt hiszem minden szempontból. Amikor kiadtam az első albumomat, az nem véletlenül lett önálló album. Több lemezkiadó is tett javaslatot, de inkább egyedül csináltam és ők tiszteletben tartották azt, amit akartam. Tudtam, hogy az argentin pop valamilyen szinten korlátozott és már felfedezték az olyan zseniket, mint Miranda, de igyekeztem azzá a pop művésznővé válni, aki táncol és show-t csinál. Mindenki azt mondta az elején, hogy nagyon elbizakodott vagyok. És igen, az voltam. Minden tapasztalatot, amit a TV-ben szereztem, átvittem a zenébe.

Kikre nézel fel?

Kislányként nagy hatással volt rám a Queen univerzum. Az első CD, amit 7 vagy 8 éves koromban kaptam, az a Queen Greatest Hits volt. Az első olyan zene volt, ami nagy hatással volt rám, hiszen addig gyerekzenét hallgattam, aztán elkezdtem olyan embereket hallgatni, akik más stílust képviseltek és nem is tudom miért, de izgatott lettem. Aztán ott volt Freddie Mercury és az a hang…Gyakran eljátszottam őt úgy, hogy felvettem anyukám kabátját.

Egy karaktert játszottál el.

Persze, olyan voltam, mint egy színész. Aztán felfedeztem Michael Jacksont, egy másik zsenit. És én is olyan akartam lenni, megpróbáltam utánozni a lépéseit. Mindig nagyon fiús voltam bálványok terén.

Prince is az volt?

Őrá is felnéztem, igen, bálvány volt. És a Destiny's Child is. Főleg Beyoncé, aki az első számú favoritom. Ő a leginkább úttörő, a legjobb táncos, a legjobb énekes, a legszexibb…ő a minden.

Képes vagy áldozatot hozni?

Igen, megpróbálok ezen mindig kicsit változtatni, mert ezt nem kényszerből kell csinálni. Be kell fejezni a hősködést, mert nem vagyunk azok.

Ilyen energikusan születtél?

Így születtem, elhiszed? Szegény szüleim, nagyon hiperaktív lány voltam. De az anyukám azt mondta, hogy néha befelé fordultam, például amikor egy babát néztem. Azt hiszem, ez a képzeletemhez kapcsolódik. Minden, amit csak lehetett elképzeltem: valószínűleg magamban láttam a babát mozogni, táncolni.

Segítettek neked az álmaid elérésében? Bátorítottak?

Nem különösebben. Engedtek. Azt mondanám, hogy amíg nem kezdtem el dolgozni, addig nem figyeltek rám annyira és ez tetszett. Olyan voltam, mint a többi kislány, aki szeretett táncolni és énekelni.

Van valami, ami hiányzik erről a környékről?

 Nem tudom, hogy hiányzik-e valami. Biztos, hogy érzelmekkel teli volt. Úgy hiszem a családias hangulat, hogy egy ismeretlen embert is meghívhatsz az asztalodhoz. Az előző albumomon vagy egy szám, a „Soy”, ami a gyerekkoromról szól. Én vagyok a hülyeségeimmel és a jó dolgaimmal együtt. Tetszhet neked vagy sem, de attól még az vagyok, akinek látsz.

Mi volt a legnagyobb kihívás az Acusada című filmednél? Ez nem az a Lali, akit általában látunk.

Számomra a legnagyobb kihívás az volt, hogy elengedtem az irányítást. Soha nem láttam egy jelenetet, miután csináltam, ez fura volt nekem. A rendező, Gonzalo Tobal azt mondta: "Ide tedd a kezed", és bár furcsának tűnt, én megtettem. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg 100 százalékos munkát kaptam. Annyira új volt, hogy nem akartam hibázni.

És élvezted?

Ezerszeresen. Élveztem. Nem tudom, hogy mi lesz az eredménye, mit mondanak majd az emberek, amikor elmennek moziba, de nagyon hasznos volt ebből a szempontból.

Köszönöm Áginak a fordításban való segítséget!

2018.08.12. 20:00, Ali

Brava dedikálás

Augusztus 10-én tartotta Lali a harmadik albumának, a Brava-nak a dedikálását. 500 rajongónak lehetősége volt találkozni az argentin színész-, énekesnővel, képeket készíteni vele és dedikáltatni az albumukat. Lali a délután folyamán gyönyörűen nézett ki, minden rajongóval nagyon kedves volt, az esemény után pedig ezt írta Instagram oldalán egy videó mellé: „Ez tegnap történt a Brava lemez dedikálásán Buenos Airesben! Köszönöm a produkciós és művészeti csapatomnak! Köszönet a @sonymusicargentina csapatának, de mindenekelőtt hatalmas köszönet az összes rajongómnak a rengeteg szeretetért! Az egész napos várakozásért, a jó hangulatért, az erőfeszítésért, mert velem akarták átélni ezt a régóta várt megjelenést és velem akartak életet adni a Brava-nak!”

Smink & Stylist: Maru Venancio

Haj: Juan Manuel Cativa

Ruha: Brava

Körmök: Esto es las Unas

Sminktermékek: Dior

Fotó: Mono Gomez

 

Lali (@laliespositoo) által megosztott bejegyzés,

 
2018.08.12. 14:45, Ali
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.