|
Lali Esposito 1991. október 10-én született Argentína fővárosában, Buenos Airesben. Több kisebb-nagyobb filmben, sorozatban szerepelt hazájában, ám a magyar nézők számára leginkább a Csacska Angyalból és az Isten áldjon, Esperanza! című sorozatból lehet ismert, amit az RTL Klub vetített délutánonként. Színésznői karrierje mellett énekesnőként is sikeres, turnéi során többek között olyan országokban lépett színpadra, mint Argentína, Chile, Uruguay, Brazília, Mexikó, Izrael, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Államok. 2018-ban a nagy sikerű Acusada (Vádlott) című filmben játszott főszerepet, ahol a kritikusok dicsérték alakítását. A film bemutatásra került a Velencei, a Torontói és a Miami Filmfesztiválon is és a Warner Bros Pictures jóvoltából megjelent Franciaországban, Görögországban, Szerbiában, Mexikóban és Uruguayban is. Idén júniusban útjára indította ötödik turnésorozatát, a Disciplina Tour-t, amelynek keretében Dél-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten fog koncertet adni. 2022-ben színésznőként is visszatér, a nézők a 'Túl a vörös kanapén' című akció-thriller sorozat 3. és egyben utolsó évadában fogják ismét képernyőn látni a Netflixen.
| |
|
Cím: Disciplina turné
Megjelenése: 2022. június 23. - jelenleg
Leírás: 2022 június 23-én Lali útjára indította ötödik turnéját, ami a Disciplina Tour címet kapta. Az argentin énekesnő 17 koncertet ad Argentína szerte, de fellép többek között Uruguayban, Chilében, Peruban, Spanyolországban és Izraelben is.
Cím: Sky Rojo (Túl a vörös kanapén) 3. évad
Megjelenés: 2022. december
Karakter: Wendy
Leírás: A történet középpontjában 3 prostituált áll, akik súlyosan bántalmazzák a stricijüket, majd elmenekülnek a klubból, ahol dolgoztak. Közösen menekülnek a múltjuk elől, útjuk során pedig rengeteg veszéllyel és akadállyal kell szembenézniük. Mivel a rendőrségre nem mehetnek, két lehetőségük marad: tovább menekülnek vagy szembeszállnak futtatóikkal. A Netflixen futó sorozat 2022 decemberében tér vissza harmadik és egyben utolsó évadával.
Cím: La Voz Argentína - tehetségkutató műsor
Megjelenése: 2022. június 5.
Leírás: 2022-ben visszatér az argentin La Voz (A hang) tehetségkutató műsor, amiben Lali lesz az egyik zsűritag. Az argentin művésznő nagyon jó lehetőségnek tartja a műsort a tehetségek felkutatására és kiváltságosnak érzi magát, hogy zsűriként része lehet ennek.
| |
|
Mielőtt jelentkezel cserének, kérlek, olvasd át figyelmesen a feltételeket, és ha mindegyiknek megfelelsz, akkor jelentkezz a chatben!
12/6 szabad
Feltételek & Lekerültem
| |
|
Kérlek, ne káromkodj és ne is hirdess!
Ne szidd az oldalt, Lalit, vagy engem, a szerkesztőt!
Ha kérdésed van, nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
Ha kritikát, véleményt írsz, azt nagyon szívesen megfogadom, de kulturáltan fogalmazz!
Cserét is itt kérhetsz, de kérlek, várd meg türelemmel, amíg válaszolok!
| |
Szerkesztő: Ali
Téma: Lali Esposito
Nyitás: 2016. 05. 08.
Design: Ninaa
Tárhely: Gportal
Kapcsolat: laliespositogp@gmail.com
Facebook oldal: www.facebook.com/laliespositoogportal.hu
Az oldal nem áll kapcsolatban Lali Espositoval, sem családtagjaival vagy barátaival. Ez a lap csupán egy rajongói oldal, ami azért jött létre, hogy elhozza nektek a legfrissebb híreket a csodás színész-, énekesnőről. Minden ami itt található az saját írás, fordítás, vagy gyűjtés.
Jó böngészést! ;)
| |
|
|
|
Lali Mexikóban
Lali még mindig Mexikóban tartózkodik, ahol különböző műsorokban vendégeskedik és interjúkat ad. Tegnap előtt a CNN Mexikó és a Hoy MISMO című műsorokban szerepelt, ezekről hoztam képeket.
Az énekesnő fehér ruhájának márkája IT Market, sminkét ismét barátnője és egyben stylistja, Maru Venancio készítette, cipője pedig Ricky Sarkany remekműve.
Pedro Alfonso vicces mémet küldött Lalinak
Pedro Alfonso egy vicces mémet szentelt Lalinak, az énekesnő pedig válaszolt.
Cinkosságot és jó hangulatot generált Pedro Alfonso Lali Espositoval az Isten áldjon, Esperanza sorozat alatt és ma egy szellemes képet osztott meg a közösségi hálón.
Kevesebb, mint 24 óra telt el a barátság napja óta és Paula Chaves férje kreativitását bizonyítja, hogy egy vicces mémet készített a Barátom, az óriás című kalandfilmről, aminek a rendezője Steven Spielberg. A főszereplők arcát kicserélte a színésznő és Pedro képére. A vicc a kettejük közötti magasságkülönbség.
Látva Pedro képét, Lali gyorsan egy szeretetteljes és csibész megjegyzéssel válaszolt: „Haha, idióta! Szeretlek Pepin!!!” – írta az Instagramon.
Lali szexi esti kinézete
Mexikóban, ahol Lali éppen bemutatja a Soy lemezt, a tini bálvány meglepte rajongóit Instagramon egy szuper szexi képpel.
Azon kívül, hogy rajongóit ámulatba ejti hangjával és tehetségével, Lali Esposito sóhajokat idéz elő az Instagramon közzétett személyes fotóival. Ő egy szépség, aki felkelti a tömeg szenvedélyét, és a tini bálvány most megmutatta esti kinézetét.
„Jó éjszakát! 💋🎶 #SOY #mexico" – írta a művész a szociális hálón, Mexikóban, ahol népszerűsíti legújabb albumát, a Soyt. Mellette a kép, amelyen úgy néz ki, hogy egy szexi fekete hálóinget visel.
A képen látni legújabb tetoválását is, egy kazettát, amit Mariano Antonio, argentin tetováló művész készített neki a bal karjára.
A jelentős szimbólum képviselteti magát Lali videó klipében is, aminek a lemez is viseli a címét, és amiben egy kislány egy rózsaszín kazettát tart a kezében, beteszi a magnóba és elkezd táncolni.
Lali Esposito egy istennő, aki meghatározza a divatot!
Lali retweetelte ex-barátja új dalát
Lali Esposito retweetelte Benjamin Amadeo új dalát.
Miután az énekes megosztotta az új dalát, ami a Volare címet viseli, a tini bálvány retweetelte és a férfi nagyra értékelte a gesztust.
Vannak jó hullámok, ez nem kétséges. Bár Lali Esposito és Benjamin Amadeo úgy döntöttek, hogy véget vetnek kapcsolatuknak, a fiatalok továbbra is fenntartják a szívélyes viszonyt, amit a társadalmi hálózatok is tükröznek.
A korábbi partnerek különleges alkalmakkor, mint például születésnapokon még mindig felköszöntik egymást és szeretettelje személyes üzeneteket váltanak.
Az énekes kiadta új dalát, a Volare-t, megosztotta Twitteren, Lali pedig hamarosan retweetelte. Ez egy kedves gesztus volt, amihez a tini bálvány ex-barátja írt néhány kedves szót és két emojit: egy kipirult arcút és egy csókdobósat: @laliespos Hé! Köszönöööööm Lala!!! 😊😘 #volare
| |
|
|