Lali Esposito
Köszöntelek Titeket Magyarország egyik legnaprakészebb Lali Espósito rajongói oldalán. Itt elolvashatjátok a legfrissebb híreket az argentin színész-, énekesnőről, megtaláljátok a dalszövegek fordítását és csodálatos képeket nézegethettek. Remélem az oldal elnyeri a tetszéseteket és minél többen fogjátok követni az oldalon Lali életét.
Ki is Lali Esposito?

Lali Esposito 1991. október 10-én született Argentína fővárosában, Buenos Airesben. Több kisebb-nagyobb filmben, sorozatban szerepelt hazájában, ám a magyar nézők számára leginkább a Csacska Angyalból és az Isten áldjon, Esperanza! című sorozatból lehet ismert, amit az RTL Klub vetített délutánonként. Színésznői karrierje mellett énekesnőként is sikeres, turnéi során többek között olyan országokban lépett színpadra, mint Argentína, Chile, Uruguay, Brazília, Mexikó, Izrael, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Államok. 2018-ban a nagy sikerű Acusada (Vádlott) című filmben játszott főszerepet, ahol a kritikusok dicsérték alakítását. A film bemutatásra került a Velencei, a Torontói és a Miami Filmfesztiválon is és a Warner Bros Pictures jóvoltából megjelent Franciaországban, Görögországban, Szerbiában, Mexikóban és Uruguayban is. Idén júniusban útjára indította ötödik turnésorozatát, a Disciplina Tour-t, amelynek keretében Dél-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten fog koncertet adni. 2022-ben színésznőként is visszatér, a nézők a 'Túl a vörös kanapén' című akció-thriller sorozat 3. és egyben utolsó évadában fogják ismét képernyőn látni a Netflixen.

 
Projektek 2020/2021

Cím: Disciplina turné
Megjelenése: 2022. június 23. - jelenleg

Leírás: 2022 június 23-én Lali útjára indította  ötödik turnéját, ami a Disciplina Tour címet kapta. Az argentin énekesnő 17 koncertet ad Argentína szerte, de fellép többek között Uruguayban, Chilében, Peruban, Spanyolországban és Izraelben is.

 

Cím: Sky Rojo (Túl a vörös kanapén) 3. évad
Megjelenés: 2022. december

Karakter: Wendy
Leírás: A történet középpontjában 3 prostituált áll, akik súlyosan bántalmazzák a stricijüket, majd elmenekülnek a klubból, ahol dolgoztak. Közösen menekülnek a múltjuk elől, útjuk során pedig rengeteg veszéllyel és akadállyal kell szembenézniük. Mivel a rendőrségre nem mehetnek, két lehetőségük marad: tovább menekülnek vagy szembeszállnak futtatóikkal. A Netflixen futó sorozat 2022 decemberében tér vissza harmadik és egyben utolsó évadával.

 

Cím: La Voz Argentína - tehetségkutató műsor
Megjelenése: 2022. június 5.

Leírás: 2022-ben visszatér az argentin La Voz (A hang) tehetségkutató műsor, amiben Lali lesz az egyik zsűritag. Az argentin művésznő nagyon jó lehetőségnek tartja a műsort a tehetségek felkutatására és kiváltságosnak érzi magát, hogy zsűriként része lehet ennek.

 

 
Elite

Mielőtt jelentkezel cserének, kérlek, olvasd át figyelmesen a feltételeket, és ha mindegyiknek megfelelsz, akkor jelentkezz a chatben!

  

  

12/6 szabad

Feltételek & Lekerültem

 
Chat

Kérlek, ne káromkodj és ne is hirdess!
Ne szidd az oldalt, Lalit, vagy engem, a szerkesztőt!
Ha kérdésed van, nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
Ha kritikát, véleményt írsz, azt nagyon szívesen megfogadom, de kulturáltan fogalmazz!
Cserét is itt kérhetsz, de kérlek, várd meg türelemmel, amíg válaszolok!

 

Szerkesztő: Ali
Téma: Lali Esposito

Nyitás: 2016. 05. 08.
Design: Ninaa
Tárhely: Gportal
Kapcsolat: laliespositogp@gmail.com
Facebook oldalwww.facebook.com/laliespositoogportal.hu

Az oldal nem áll kapcsolatban Lali Espositoval, sem családtagjaival vagy barátaival. Ez a lap csupán egy rajongói oldal, ami azért jött létre, hogy elhozza nektek a legfrissebb híreket a csodás színész-, énekesnőről. Minden ami itt található az saját írás, fordítás, vagy gyűjtés. 

Jó böngészést! ;)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírek

¡Hola! Argentina magazin interjú

Lali a decemberi ¡Hola! Argentina magazin címlapján szerepel, ennek köszönhetően pedig egy nagyon hosszú interjút készítettek vele, most ezt fordítottam le nektek.

"A legjobb, ami történik velem, hogy soha nem kellett összeállítanom egy karaktert, hogy az jó legyen. Hiteles vagyok, nem vagyok a leszebb, legbájosabb vagy legmagasabb, de elfogadom magam és ez az, amit az emberek szeretnek bennem.” – mondta Lali, akinek több, mint 10 millió követője van a közösségi hálókon.

A hírnévben edzett, 10 éves korában már elismerést szerzett a többi ember között és korán tudta, hogy szerepet fog kapni a Chris Morena által rendezett Rincón de Luz-ban. Azóta minden egyes televíziós szerep egy új lépcsőfok volt a karrierjében, ami nemzetközi szintre repítette.

Határozott és kitartó, Lali Espósito (26) a zenét választotta és a siker azt mutatja, hogy jól döntött: 16 ezer ember tapsolt neki a Luna Parkban bemutatott koncertjein, a legutóbbi Viña del Mar fesztiválon elnyerte a Legjobb előadónak járó Arany és Ezüst sirály díjat is, és őt választották a Legjobb dél-amerikai  előadónak az idei MTV EMA díjátadó gálán Londonban.

December 1-jén megjelent új dala, a Tu Novia (A barátnőd), amely fénysebeséggel első helyre ugrott a ranglistákon és a videó kevesebb, mint 48 óra alatt meghaladta az 1 millió megtekintést.

A zeneszerzés mellett Lali szíve újra boldog. Miután 2016 márciusában szakított Mariano Martínezzel, egy új férfi jelent meg az életében: a zenei producer, Santiago Mocorrea (32), aki hivatalosan január óta a barátja. „Ő életem szerelme, vele töltöm szinte az egész napomat, ő több, mint a családom, ő a barátom. Leülök vele enni, és mesél a napjáról, időt szakít rám, ő az út az igazság felé", meséli őszintén.

- A karriered egy nagy pillanatában vagy és a szíved boldog. 2017 a te éved volt?

„Mindig köze van ahhoz, hogy boldog vagyok-e vagy nem. Néha olyan embereket ismerek, akiknek mindenük megvan, és mégsem boldogok. És ha ezt látom, akkor arra gondolok, hogy a boldogságom valódi-e. És igen! Ma azt mondhatom, hogy nagyon boldog vagyok. Ez egy nagyon pozitív év volt.”

- A tévés szerepléseidet te tartod kézben?

„Teljesen. Azt csinálom, amihez kedvem van. Jó szerepeket kaptam a tévében, de emiatt nem érdemes felhagynom a zenével. Ha az Esperanza Mía (Isten áldjon, Esparanza) után elvállaltam volna egy szerepet a tévében, nem tudom, hogy mennyi művészetet fejeztem volna ki vele. Ha jól teljesítesz az egyik évben, akkor újra meg kell csinálnod a következőben is. És ha én nem akarom? Az Esperanza Mía sikeres volt, de ha csináltunk volna egy második részt, akkor mi lett volna velem művészileg? Egy unalmas alak. Sok pénzt kaptam volna, de szerencsére még nincsenek gyerekeim, akiknek gyűjtenem kell vagy fizetni az iskolát. (Nevet) Néha a megjelenés és a siker nem az, amit igazán akarsz.”

- Majo, az anyukád a technikai csapat része.

„Valójában nem dolgozom anyukámmal, de kötöttünk egy szerződést, mert csodálatos ember producerként. Ha Majo nem lenne jó ebben a szerepben, akkor csak az anyukám lenne. Évek óta figyeli a lépéseimet, de nem anyukámként.”

- Anyának vagy Majonak hívod?

„Majonak. És apukámat Carlosnak. Számomra ez mindig így volt, már serdülőkoromtól kezdve. Nekem nagyon pozitív érzés, ha a családom a közelemben van. Jó érzés fáradttan hazamenni, és érezni anyukám gyengéd szavait.  Az ölelése különösen szeretetteljes, amikor színpadra megyek.”

- Ott voltál Londonban a díjátadó gálán. Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor nemzetközi emberek vettek körül?

„A Legjobb Argentin Művész díját nagyon sok szavazattal értem el. Az éjszaka legőrültebb része az volt, amikor Bono mellém ült. Minden egyes pillanatban rám sütötte a pillantását, de nem tudtam egész idő alatt őt figyelni. Szemkontaktust vettünk fel egymással, és azt mondta hogy "Hajrá!". Vannak olyan dolgok, amelyeket nem kell elhinned.”

- Mindig vannak megvalósítandó álmok…

„Valójában én megtudom valósítani az álmaimat, mert szerencsére annak tudom szentelni magam, amit mindig is akartam. Az utolsó Luna Parki fellépésemkor rájöttem: „Úristen, ez kell nekem.” – gondoltam. Szerettem volna fellépmi Michael Jacksonnal, de ez már lehetetlen. Szívesen énekelnék Beyoncéval, aki úgy táncol, és énekel, mint ahogyan senki más, rajta kívül még Bruno Marssal és Lady Gagával.”

- 10 évesen debütáltál a Rincón de Luzban. Mi történik veled, amikor látod ezeket a képeket (a sorozatról)?

„Furcsa. Különben is, abban az időben nem voltam tisztában azzal, hogy ez mit jelent. A bátyámnak délután foci edzése  volt és úgy jártam oda, mintha csak egy másik tevékenység lenne. Amikor nagyobb lettem, megértettem, hogy amit csinálok, az munka. Éppen hogy 13 éves lettem, amikor a Chiquititasnak vége lett, ekkor kezdtem megérteni, hogy a saját dolgaimért én felelek.”

- Befejezted a középiskolát?

„Igen. Reggel iskolába mentem, délutántól este 11-ig forgattam.  A középiskolát időben fejeztem be, de nehéz volt. Volt 3 vagy 4 évem a középiskolában, amikor nem aludtam, ez rossz volt. Éjjel 11-re érkeztem meg, vártak rám, együtt ettünk, majd mindenki ment aludni. Kivéve én, mert nekem tanulnom kellett, másnap tesztem volt. Nagy felelősséggel töltött évek voltak, de tudtam, hogy ha folytatni akarom azokat a dolgokat, amiket szeretek, akkor be kell fejeznem a iskolát. A szüleim számára ez volt a legfontosabb dolog.”

- Akkor a barátaidétól eltérő kamaszkorod volt.

„Teljesen más. Kiálltam magamért, hogy megtudjam, hozzájárultam-e a gazdasághoz otthon, fizettem néhány dolgot, segítettem a szüleimnek, akiknek néha nem volt pénzük. Ez sok büszkeséggel töltött el. 18 éves koromban meg tudtam venni a lakásomat és az autómat. Egy házban, ahol pénzre volt szükség, a szüleim – anélkül, hogy bármit mondtak volna – félre tettek nekem pénzt. Nagyra értékelem ezeket a vásárlásokat, mert megértettem, hogy az én koromban, az általam elért eredmények nem szokványosak.”

- Mi volt az első dolog, amit a fizetésedből vásároltál magadnak?

„Ma eszembe jut és elnevetem magam. 11 éves voltam és majd meghaltam, hogy kapjak egy lávalámpát. Emlékszem, hogy megvettem a fizetésemből. Emellett, isteni érzés volt, hogy ajándékot vehetek a szüleimnek.”

- Elhagynád a karrieredet a szerelemért?

„Nem, sosem tenném meg, mert nőként és szakmabeliként egyaránt nagyobb hatással van rám a munka, mint egy kapcsolat. Jobban szeretném ezt akkor eldönteni, amikor anyává válok, és talán akkor otthon maradok, látva a gyerekemet felnőni. De, tudom, hogy nehéz lenne, mert én munkamániás vagyok. "

Ezúttal azt mondja, hogy más. Bár korábbi szerelmei a tévében születtek – Peter Lanzanival 14 évesen találkozott, miközben a Chiquititas sin fin-t rögzítette; a Casi ángeles-ben beleszeretett Benjamin Amdeoba; és 2014-ben kezdett baráti viszonyt folytatni Mariano Martínezzel, aki az Esperanza Míaban volt a partnere - Santiago Mocorreaval való története a tévé túloldalán történt, egy Ricky Martin show-n, ahol Lalit jelölték. Akkor csak egy véletlenszerű találkozás volt, de 3 évvel később, amikor már Mariano-val szakítottak, Santiago elhívta randizni, és ő igent mondott rá.

Buenos Aires tartományában, a General Villegasból származó Mocorrea egy  nagyon gazdag családba született. Középiskolai tanulmányait St. Georgeban végezte, 2002-ben pedig az Egyesült Államokban telepedett le, hogy beiratkozzon a bostoni Berklee Zeneművészeti Főiskolára és zenei producernek tanuljon.

„Még soha nem történt velem ilyen. A korábbi kapcsolataimban közös nyelvünk volt, hasonló dolgok történtek velünk nap mint nap…Santiago-val mindig van valami új" – mondja Lali.

- Milyen dolgokat tanultál az előző kapcsolataidból?

„Egy másik lány voltam, amikor Peterrel jártam és egy másik nő, amikor Benjaminnal találkoztam. Megváltoztam, felnőttem. Sok mindent tanultam a Marianoval való kapcsolatomból is, nagyon jó volt vele, én választottam, de ma Santiagoval vagyok, aki olyannak szeret engem, amilyen vagyok. Nem lettem volna vele 5 évvel ezelőtt. Csodálatos, hogy látom magamon a fejlődést. Korábban talán „zajosabb” voltam. Ma harmóniát és békét keresek.”

- Hogy vannak most köztetek a dolgok Marianoval?

„Nem beszélünk, de nem hiszem, hogy ez probléma. Nemrég kereszteztük egymást Peterrel, üdvözöltem őt és  több volt, mint jó. Benjaval továbbra is beszélünk. Másfelől, Marianoval másmilyen kapcsolatom volt, amit nem akarok sehogyan se folytatni. Tudom, hogy apa lett, nagyon örülök neki, de nem hívtam fel, hogy gratuláljak neki, mert jobban szeretném a kapcsolatot teljesen megszüntetni. Ez se nem rossz, se nem jó, ez ilyen.”

- Milyen volt az első randi Santiagoval?

„1,93 cm magas! Képzeld el. Az első napon meglepett engem a magasságával. (Nevet) De azonnal megtetszett, ha ismernétek őt, akkor értenétek, hogy miről beszélek. Úriember volt. Nem könnyű kijönni olyasvalakivel, akit alig ismersz, de Santi kezdettől fogva bizalmat adott nekem. Nemrég szakítottam, és az összes létező hely a fotóimmal volt tele. Így randizni valakivel kissé necces volt, és amikor randiztunk, akkor kicsit féltem is. Szerencsére tiszteletben tartotta az időmet. Minden lassan ment addig, amíg el nem kezdtünk találkozni minden nap.”

- Mit szerettél meg benne?

„Ő nagyon emberi, ismert, problémákat kerülő ember. Egy nagyon jó ember, és szeretem, hogy mindent nyugodtan szemlél. Az életem pörgős és olyan dolgokat találtam benne, amik jók nekem. Ezen kívül jó, intelligens, egyszerű, tisztel engem és boldoggá tesz. Ennyire szembetűnő, hogy szerelmes vagyok?”

- Hogy viseli a helyzetet?

„Szerencsére idővel megnyugodott. Először a média keresett minket, mindig kérdezték, hogy randizunk-e, és ez mindkettőnknek kényelmetlen volt. Most minden természetesen áramlik.”

- Féltékeny?

„Kicsit. Nem vitatkozunk ezen annyit, hogy problémává váljon. Megértem a féltékenységeit, mert minden alkalommal emberekkel találkozom, de megérti, hogy ez a munkám, ilyennek ismert meg.”

- Ismered a családját?

Igen, isteniek. Az első étkezés a családjával a szokásos kényelmetlenség volt. Egyetlen gyerek, én vagyok a barátnője, de az elejétől remekül bántak velem. Az anyósom isteni, mi is beszélünk WhatsApp-on. Ha beleszeretsz valakibe, azokat is megszereted, akik őt szeretik, és amilyenné válik.

- Egy nagyon igényes időbeosztásod van és kevés a szabadidőd. Milyen dolgokon osztoztok?

„Egyikünk sem főz sokat, de ha kell csinálok tésztaféléket, brokkolit és zöldségeket, amiket olívaolajban sütök. Szeretünk sorozatokat nézni. Santi nagyon szeret házon kívül lenni, és amikor tudunk, együtt járunk a családjához. Szereti a természetet, a kutyákat. Sikerült elérnie nálam, hogy ne féljek megsimogatni egy nagyobb kutyát.  A valóság az, hogy városi vagyok, de ő elfogad ilyennek.”

- Szeretnél férjhez menni és gyereket szülni?

„Nem látom ezt nagyon közelinek. Beszéltünk róla Santival, ő is szeretne apa lenni, de ez most nem része a közeli terveknek.”

A fordításban való segítségért hatalmas köszönet Áginak!

2017.12.09. 18:00, Ali Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre