Végre sikerült lefordítanom a Clarín magazin interjúját, amit még augusztus végén készítettek Lalival, aki a magazin címlapján szerepelt.

Úgy érzed, hogy a Thalía-val való együttműködésed megerősített téged a zenei piacon?

Úgy érzem, hogy nem az együttműködés erősített meg, hanem Thalía. Az, hogy együtt énekelhettem vele a „Lindo Pero Brutot”, a Valiente albumán, megadta a lehetőséget, hogy sok ember, aki lehet, hogy nem is tud a létezésemről vagy a zenémről, felfedezzen és közelebb kerüljön ahhoz, hogy mit is csinálok. És elmondhatom kicsit, hogy ki is vagyok, honnan jöttem. Van valami abban, hogy déli nő vagyok, aki északon egy kicsit mást tud adni a zenében.

Milyen volt a Times Square-n énekelni?

Egy álom volt. Nem, soha nem mertem még álmodni sem arról, hogy ezen a helyen fogok énekelni. Mindig úgy érzed, hogy ezek a dolgok lehetetlenek. Elképesztő élmény volt. 2 millió ember volt az utcán, és ez egy igazán elsöprő dolog volt. És mi ott voltunk, képviseltük az összes argentint, a délieket… Hirtelen meglátod ezeket a dolgokat, amik a showbizniszben történnek és látod, hogy valahogy elérhetőek. Munkával, lehetőségekkel.

Év elején a Vogue magazin címlapján szerepeltél. Hogyan érzed magad referenciaként a tizenéves közönség számára, és mint modell?

Haha, egy 1, 53 magas modell! (Nevet) Jól érzem magam. Nem gondolom azt, hogy mindig példakép vagyok a fiataloknak; nem gondolom így, de kihasználom az előnyeit ezeknek a lehetőségeknek, hogy valami valódit mutassak, és ez az, amit magamnak is mutatok. Csodálatos és már önmagában megkönnyebbülés egy olyan helyen lenni, ahol a legvalóságosabb nők mutatják meg, hogy kik vagyunk. Példaképnek lenni egy ilyen helyen még mindig fáradságos munka eredménye, de nagyon igyekszem.

Mit adott neked és mi vett rá, hogy véleményt formálj olyan vitatott kérdésekben, mint az abortusz dekriminalizációja vagy az Argentin Színésznők Gyülekezetében való részvétel?

Sosem próbáltam egyensúlyozni a negatív és a pozitív között, mert úgy érzem, hogy minden pozitív. Valószínűleg azért van így, mert ilyen vagyok. Érdekel, hogy hozzászóljak témákhoz és ügyekhez, amik nemesek és fontosak nekem. Olyan házban nőttem fel, ahol édesanyám, aki egy nagyon erős és sokszemélyiségű ember, mindig azt mondta nekem: „Bármit mondhatsz az elnöknek, addig, amíg tisztelettel mondod és anélkül, hogy kizárnád azoknak a véleményét, akik nem ugyanúgy gondolkodnak.” És különösen az abortusz törvényért folytatott harcban, szükségszerű volt számomra, hogy részese legyek, ahogy csak tudok. Különösen mióta kamera előtt állunk, és ez olyan hangot és szavazatot ad nekünk, ami sokaknak nincsen. És értékelik, amit mondasz. Ez nagyon fontos nekem. Nem vagyok olyan, aki csak énekel, táncol, és nem csinál mást. A személyem része az is, amit ezen kívül csinálok. Amikor színpadon vagyok, eljátszom egy karaktert. Te vagy a popsztár és egy ideig azt játszod, hogy te vagy az egyetlen. És abban a pillanatban azt hiszem, hogy különleges vagyok, mert sok ember ott van, akik fizettek a jegyért, hogy valami csodálatosban legyen részük. Ez a munkám, ez az, amit csinálok, ezért élek. De a személyem, Mariana Espósito Lali fölött van, hozzájárul és táplálja őt.

Hogyan látod a nők helyzetének alakulását a zeneiparban? Szükség van még változásokra vagy már rendben vagyunk?

Minden, ami az utcán történik, társadalmilag, hatással van a különböző világokra. A zenében nyilvánvalóan hiányzik a hely a nőknek, mert a társadalomban is hiányzik. De jó látni azt is, hogy a pohár félig teli van, hogy beszélünk ezekről a problémákról, és hogy sok ajtó kinyílt a nők számára az iparban. Nem véletlen, hogy annyi nő sikeresen betört az urban zene világába, ami nagyon férfias világ volt. Jó látni mindent, amiben előre haladtunk. Az új albumomon, amit éppen befejeztem, kifejezetten kértem, hogy legyenek dalok, amiket nők írtak és nagyon boldoggá tesz, hogy képesek vagyunk együtt dolgozni producerekkel, dalszerzőkkel. Fontos, hogy megnyissuk ezeket az ajtókat, mert nagyon kényelmes várni, hogy mások tegyék meg, de az nem visz előre. Nekünk kell cselekedni.

Ha előtted lenne az út, amin haladtál, mit javasolnál a 15 éves Lalinak?

Az első dolog, amit mondanék neki, hogy „felejtsd el azt a frizurát, amid van” (Nevet). Viccet félretéve, azt mondanám neki, hogy legyen állhatatos. Soha ne hagyja, hogy valamilyen sztereotípiába zárják, mert sok kérdésben a társadalom be van skatulyázva. És elmondanám neki, hogy ne hagyja, hogy a feje tele legyen rossz dolgokkal, összpontosítson a jóra, előre haladjon és legyen az, aki lenni akar. Ezt könnyű mondani, de nehéz elérni.

Valami a dalszövegről? Egy előzetes?

Úgy kezdődik: „Egy lány délről…” Nem mondok többet. Nagyon különös címe van és van egy növekedés zenei szinten, amire elsőre ezt fogod mondani: „Ó, nézd milyen furcsa! Lali ezeket készítette…! Vannak alacsonyabb, mélyebb tónusok. Jobban hozzá vagyok szokva a funkysabb, boldogabb pophoz. A Brava album elkezdett más hangzások felé kutatni, de ez a lemez belép egy olyan világba, ami izgatottá tesz engem. Ez az új korszak októberben kezdődik el. Az új album első kislemeze nagyon személyes. Aki ismer, még többet fog tudni rólam és meg akar majd ölelni. Akik nem ismernek, számukra ez olyasmi, mint egy bemutatkozó levél arról, hogy ki vagyok, honnan jöttem és mit csinálok.

Vannak olyan témák, amik a nemek közötti problémákra utalnak?

Igen, a feminizmus. A feminista világ, beleértve mindent. Mert, ha valaki a feminista világról beszél, akkor az emberek azt hiszik, hogy a szépség világáról, a bőrápolásról beszél…(Nevet) De nem, amikor a feminista világról beszélek, akkor azokról a problémákról beszélek, amiket a nőknek el kell mondaniuk, dolgokról, amik velünk történnek. Ez a világ lehet egy szerető hely, nulla küzdelemmel vagy jó értelelemben vett küzdelemmel, ahol kinyitunk olyan ajtókat is, amiket a történelem bezárt.

Meg mernél kockáztatni más műfajokat is, mint például a trap? Dolgoznál együtt Paulo Londra-val?

Ki ne akarna együttműködni Paulo Londra-val, nem igaz? Ez az album a kísérletezésről szólt, ami új helyekre vitt. Jó volt játszani azokkal a stílusokkal, amik rajta vannak az albumon. De én jobban szeretek különféle hangokkal kísérletezni, mint egy megadott stílusba zárni magam. Számomra a kísérletezés egy olyan dolog, amivel kapcsolatban biztonságban érzem magam, mert alapjában véve én eléggé kaméleon vagyok az életemben.

Hogy vagy Santiagoval? Hogyan írnád le a pillanatot, amiben egy pár vagytok?

Épp tegnap olvastam egy könyvet a monogámiáról. Lefekvés előtt este erről beszélgettünk és megkérdeztem tőle: „Mit gondolsz a monogámiáról? Működik? Légy őszinte…” Senki nem akarja azt mondani a párjának: „Nem hiszek benne.”, mert az furcsa. És arra a következtetésre jutottunk, amiben szerencsére egyetértettünk, hogy egyik teória sem szolgálja a pár életét. Az egyetlen dolog, ami előre visz, hogyha napról napra teszünk a kapcsolatért. Lehet, hogy vannak kívánságaink, vannak, akik inkább Susaniták vagy kevésbé Susaniták…Vannak, akik a magányukban találnak valami csodálatosat, még akkor is, ha azt mondják rájuk, hogy agglegények. Meg kell tanulni boldognak lenni egyedül is, azon túl, hogy egy pár vagytok, és ez olyas valami, amit mindenkinek meg kell tanulni. Az igazság az, hogy én ilyen vagyok; hiszek a mindennapi életben: ma választunk és holnap is, ez nagyszerű. És nem szabad bántani magunkat, hogy olyat akarunk, ami fantáziának tűnik.

Az utóbbi pár napban 2 további interjú is megjelent, igyekszem ezeket is pár nap múlva feltenni az oldalra, de közben más hírek is vannak az argentin művésznővel kapcsolatban, amik szintén fontosak.