Lali Esposito
Köszöntelek Titeket Magyarország egyik legnaprakészebb Lali Espósito rajongói oldalán. Itt elolvashatjátok a legfrissebb híreket az argentin színész-, énekesnőről, megtaláljátok a dalszövegek fordítását és csodálatos képeket nézegethettek. Remélem az oldal elnyeri a tetszéseteket és minél többen fogjátok követni az oldalon Lali életét.
Ki is Lali Esposito?

Lali Esposito 1991. október 10-én született Argentína fővárosában, Buenos Airesben. Több kisebb-nagyobb filmben, sorozatban szerepelt hazájában, ám a magyar nézők számára leginkább a Csacska Angyalból és az Isten áldjon, Esperanza! című sorozatból lehet ismert, amit az RTL Klub vetített délutánonként. Színésznői karrierje mellett énekesnőként is sikeres, turnéi során többek között olyan országokban lépett színpadra, mint Argentína, Chile, Uruguay, Brazília, Mexikó, Izrael, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Államok. 2018-ban a nagy sikerű Acusada (Vádlott) című filmben játszott főszerepet, ahol a kritikusok dicsérték alakítását. A film bemutatásra került a Velencei, a Torontói és a Miami Filmfesztiválon is és a Warner Bros Pictures jóvoltából megjelent Franciaországban, Görögországban, Szerbiában, Mexikóban és Uruguayban is. Idén júniusban útjára indította ötödik turnésorozatát, a Disciplina Tour-t, amelynek keretében Dél-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten fog koncertet adni. 2022-ben színésznőként is visszatér, a nézők a 'Túl a vörös kanapén' című akció-thriller sorozat 3. és egyben utolsó évadában fogják ismét képernyőn látni a Netflixen.

 
Projektek 2020/2021

Cím: Disciplina turné
Megjelenése: 2022. június 23. - jelenleg

Leírás: 2022 június 23-én Lali útjára indította  ötödik turnéját, ami a Disciplina Tour címet kapta. Az argentin énekesnő 17 koncertet ad Argentína szerte, de fellép többek között Uruguayban, Chilében, Peruban, Spanyolországban és Izraelben is.

 

Cím: Sky Rojo (Túl a vörös kanapén) 3. évad
Megjelenés: 2022. december

Karakter: Wendy
Leírás: A történet középpontjában 3 prostituált áll, akik súlyosan bántalmazzák a stricijüket, majd elmenekülnek a klubból, ahol dolgoztak. Közösen menekülnek a múltjuk elől, útjuk során pedig rengeteg veszéllyel és akadállyal kell szembenézniük. Mivel a rendőrségre nem mehetnek, két lehetőségük marad: tovább menekülnek vagy szembeszállnak futtatóikkal. A Netflixen futó sorozat 2022 decemberében tér vissza harmadik és egyben utolsó évadával.

 

Cím: La Voz Argentína - tehetségkutató műsor
Megjelenése: 2022. június 5.

Leírás: 2022-ben visszatér az argentin La Voz (A hang) tehetségkutató műsor, amiben Lali lesz az egyik zsűritag. Az argentin művésznő nagyon jó lehetőségnek tartja a műsort a tehetségek felkutatására és kiváltságosnak érzi magát, hogy zsűriként része lehet ennek.

 

 
Elite

Mielőtt jelentkezel cserének, kérlek, olvasd át figyelmesen a feltételeket, és ha mindegyiknek megfelelsz, akkor jelentkezz a chatben!

  

  

12/6 szabad

Feltételek & Lekerültem

 
Chat

Kérlek, ne káromkodj és ne is hirdess!
Ne szidd az oldalt, Lalit, vagy engem, a szerkesztőt!
Ha kérdésed van, nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
Ha kritikát, véleményt írsz, azt nagyon szívesen megfogadom, de kulturáltan fogalmazz!
Cserét is itt kérhetsz, de kérlek, várd meg türelemmel, amíg válaszolok!

 

Szerkesztő: Ali
Téma: Lali Esposito

Nyitás: 2016. 05. 08.
Design: Ninaa
Tárhely: Gportal
Kapcsolat: laliespositogp@gmail.com
Facebook oldalwww.facebook.com/laliespositoogportal.hu

Az oldal nem áll kapcsolatban Lali Espositoval, sem családtagjaival vagy barátaival. Ez a lap csupán egy rajongói oldal, ami azért jött létre, hogy elhozza nektek a legfrissebb híreket a csodás színész-, énekesnőről. Minden ami itt található az saját írás, fordítás, vagy gyűjtés. 

Jó böngészést! ;)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírek

Visszatekintés 2019-re

Először egy kis visszatekintéssel kezdeném az újévet, 2019 az oldal életében nagyon aktív év volt:

  • 159 új cikk került fel az oldalra
  • Ebből 18 interjú fordítás volt
  • A látogatottság meghaladta a 175 ezret
  • Az oldalt naponta átlagosan 335 ember látogatja

Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást! Köszönöm, hogy ilyen sokan nézitek az oldalt, hogy színvonalas cseréim vannak, és hogy itt lehetek! 3 év alatt nagyon megszerettem a szerkesztést, úgyhogy egyhamar biztosan nem hagyom abba! Remélem 2020 is ugyanolyan tartalmas év lesz, mint amilyen 2019 volt és remélem, hogy az újévben is ilyen sokan itt lesztek velem! Még egyszer köszönöm és minden kedves olvasónak sikerekben és egészségben gazdag, boldog új évet kívánok!

2019 Lali számára is egy fantasztikus és nagyon tartalmas év volt:

  • Újévkor a világhírű Times Square-en énekelt New Yorkban Mauval és Rickyvel
  • 7 újság címlapján szerepelt: Galore, Vogue Mexico, Elle, Clarín, Caras, Marie Claire, La Nation
  • 8 díjátadón nyert valamilyen kategóriában, amivel ő lett a legtöbbet díjazott argentin művésznő 2019-ben
  • Énekelt többek között a Latin Grammy, Lo Nuestro, Juventud, Gardel és Platino díjátadón is, ezek közül három gálán házigazda is volt
  • Két új dalt is kiadott: LaLigera és Como Así, mind a kettő dal már a negyedik albumán lesz rajta
  • A Brava turné keretein belül összesen 19 koncertet 2019-ben: fellépett Argentínában, Izraelben, Spanyolországban, Brazíliában és az USA-ban is
  • Életében először koncertet adott az USA egyes nagyvárosaiban: San Antonioban, New Yorkban, Nashville-ben, Chicagoban , Washington D.C.-ben is és Miamiban is, ezzel egy nagy álma vált valóra
  • Pabllo Vittar –ral énekelt a brazil karneválon Rio de Janeiroban és São Pauloban
  • Énekelt a Lollapalooza fesztiválon több tízezer néző előtt. A fesztiválra olyan nagy neveket hívtak meg, mint Kendrick Lamar, Sam Smith, Post Malone vagy Lenny Kravitz.
  • Első argentin nőként meghívást kapott a Rock in Rio-ra, ami a legnagyobb rock zenei fesztivál a világon. Lali egy 20 perces koncertet adott.
  • Részt vett a Billboard Latin Zenei Héten Las Vegasban és meghívást kapott a „Nők az élen” elnevezésű panelre is, ahol 1 órát beszélgetett olyan híres nőkkel, mint Becky G, Karol G, Anitta és Natti Natasha
  • New Yorkban bemutatta „Lindo Pero Bruto” című közös számát Thaliaval
  • Megjelent a hivatalos klip a „Somos Amantes” című dalához
  • Szőkére festette haját, ugyanis ő lett a Garnier Nutrisse nagykövete
  • Novemberben az Unicef az új kampánya arcának választotta, ennek köszönhetően több kisfilmet is forgattak vele
  • 2019 decemberében pedig Spanyolországba repült, hogy forgasson, 2020-ban ugyanis a nézők a Netflixen egy új sorozat főszereplőjeként láthatják viszont

Lali Instagram oldalán megosztott egy összefoglaló videót, amin az év legfontosabb eseményei kaptak helyet, a videó mellé pedig ezt írta: „Olyan sok dolgot éltem át 2019-ben, ami nem fért bele ebbe a videóba! De itt megosztom a leghihetetlenebb pillanataimat az évből! Azt hiszem, a 2020-as szám elgondolkodtat minket arról, hogy miket tapasztaltunk az elmúlt 10 évben. Nagyon meg vagyok hatva és izgatott vagyok, hogy látok mindent, amit elértem, és hogy szakmai és személyes álmok teljesültek (jó néhány legalábbis). De leginkább az érintett meg, hogy látom a szeretetet és a feltételnélküliséget azoktól, akik követnek engem minden örült dolgomban, ötletemben és projektemben! Egy déli lány….aki veled együtt élte át ezeket! Köszönet, mindenek felett azért, hogy engeditek, hogy önmagam legyek. Lali! 2020-ban mindenhová eljutunk őrültek! Gratulálok! Szeretlek titeket és köszönöm! 2020-ra több szeretetet és kevesebb gyűlölködést!”

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

LALI (@lalioficial) által megosztott bejegyzés,

 
2020.01.01. 15:00, Ali

Marie Claire interjú fordítás II.

Visszatérve az utazásokra, hogyan vészeled át ezt a sok egyedüllétet?

Ez függ az adott naptól vagy az év aktuális időszakától... Például, amikor forgatok, gyakran megtörténik, hogy mindennap új emberekkel találkozom. A világ minden részéről. Már van egy beszéd a fejemben, amivel bemutatom magamat és elmondom, hogy ki vagyok, honnan jöttem, mit akarok csinálni. Ezt hat hónapon keresztül folyamatosan ismételgetni kicsit kiborító. Minden nap úgy értem vissza a szállodába, hogy szükségem van arra, hogy bekapcsoljam a Facetime-ot és beszéljek a szeretteimmel.

Volt olyan időszakod, amikor kibuktál?

Igen, persze. Mostanában megállás nélkül sírok. Őrültség, mert néhány éve az ellenkezőjét állítottam, hogy „sosem sírok”. Megállás nélkül mondogattam ezt magamnak, mert a szokásommá vált. És hirtelen észrevettem, hogy többé már nem vagyok ilyen. Mostanában nagyon könnyen sírok az utazásaim alatt és semmi rossz nincs abban, ha ezt bevalljuk.

Jársz terápiára?

Sosem voltam pszichológusnál és sokszor mondják nekem, hogy „elkéne menned...” (nevet). Komolyan egyetértek velük, azt hiszem, hogy szükségem lenne rá, de még nem tettem meg a lépéseket efelé. Nincs rá időm, habár az is igaz, hogyha meg akarunk tenni valamit, akkor találunk rá időt.

Akkor azért olyan rossznak nem látod magad…

Sokszor beszélek arról, hogy mi történt velem, hogy érzem magam. Kibeszélem a dolgokat magamból. Az igazat megvallva vannak olyan beszélgetések, amiket jobban szeretek. Számomra a borozás egy baráttal nem hülyeség; beszélgetünk a szüleinkről, a párunkról, a munkáról, a rossz élményekről, a szerelemről, mélyen bele megyünk a dolgokba. Nagyon élvezem ezt.

Talán pont ezért tetszett neked annyira Tamara Tenenbaum könyve, az „El fin del amor” (A szerelem végén)...

Totálisan. Emlékszem, hogy Érika barátnőm elküldte nekem ajándékba, és azt mondta, hogy „olvasd el, valamit kezdenünk kell vele”. Napokon belül felhívtam: „Még nem fejeztem be, de már tudom, hogy az egész projektben benne vagyok". Úgy gondoltuk, hogy ez a könyv jó kis sorozat alapja lenne. És minden ember, akinek elmondtuk az ötletünket azt mondta: „Ne mutassátok meg senkinek”. És így érkeztünk el a történelmi MGM (Metro Goldwyn Mayer)-hez. Azelőtt ilyen módon sosem lett híres egy argentin projekt.

Hogyan írnád le a sorozatot?

Komédia, vagy inkább tragikomédia, ahogy manapság hívják. Egy lányról szól, aki egy ortodox zsidó egyetemre jár Once környékén és elkezd egy feminista világképet kialakítani. Ez mélyen kapcsolódik ahhoz, ami mostanában velünk, nőkkel történik. És a legjobban az a gondolat tetszik a könyvben, hogy sose veszítsük el a fényt. Tamara elképesztően vicces, legalábbis nekem tetszik a fekete humora és a csípős szavai.

Te lennél a főszereplő és a producer is, ugye?

Igen és ez a kettős szerep nem túl gyakori Argentínában, de más országokban van ilyen. Mint a Girls-ben vagy a Big Little Lies-ban... Örülnék, ha valami hasonlót tudnánk mi is megvalósítani. Vagy mint például az Euphoria-ban, azt a sorozatot is imádom. Zendayához egyenesen hozzámennék, annyira imádom őt. Szóval az a vágyam, hogy valami ehhez hasonló, mély dolgot készítsünk. Ezért adnom kell magamnak időt, hogy hogyan valósítsam ezt meg. Ebben az iparban nőnek, fiatalnak és sikeresnek lenni könnyű feladatnak tűnik, de ez könnyen elmúlik. Nem akarom elveszíteni a legbelső énemet, tagadom, hogy üres ember lennék.

Az „El fin del amor” többek között a klasszikus tündérmeséről és a romantikus elbeszélésekről szól, ami ugyanolyan szinte, mint egy párkapcsolat. Mennyire szóltál ebbe bele?   

Nagyon. Száz százalékosan tudtam azonosulni ezzel, főleg amikor arról volt szó, hogy a nagyszüleink igaz szerelemben éltek és ez manapság nincs így. Úgy érzem, hogy mostanában sokkal többet beszélünk arról, hogy mi történik és történhet velünk. Én például nem vagyok többszerelmű, de ünneplem azt, amikor ilyen témák kerülnek elő egy beszélgetésben. Egy másik könyv, ami megfogott ebben a témában az Virginie Despentes-től a „Teória King Kong” című könyv volt.

Van valami, ami megrémít téged mostanában?

Mint ahogy korábban is mondtam, nem szoktam rágódni a múlton, de egy kicsit megrémít a boldogság keresése. Ez az elképzelés, hogy ha nincs hasonló életed, mint a közösségi médiában lévő képeken, akkor problémáid vannak. Manapság túl nagy a nyomás, hogy boldogok legyünk. És szabványos boldogság modellek vannak, amik valójában nem is a sajátjaink. Szerintem abba kellene hagynunk, hogy kifele tekintgetünk és el kellene kezdenünk inkább befele figyelnünk. Pihennünk kell. Megteszünk mindent, amit tudunk, lehetőleg ne öljük meg magunkat nagyon…

2019.12.13. 00:00, Ali

Caras címlap és Sky Rojo forgatás

Az argentin Caras magazin idén ünnepli megalakulásának 27. évfordulóját, aminek alkalmából egy ünnepi számmal készült a magazin. A címlapon Lali is szerepel többek között olyan híres személyekkel, mint Susana Gimenez, Mirtha Legrand vagy Natalia Oreiro. Lali Spanyolországi forgatása miatt nem tudott ott lenni a magazin ünnepségén, ezért neki múlt héten volt a fotózása és utólag szerkesztették rá a képre. Az argentin művésznő egyébként november végén repült el a Kanári-szigetek legnagyobbikára, Tenerifére, ahol előreláthatólag 4 hétig fog tartózkodni. A reptéren nem csak a családja búcsúzott tőle, de rengeteg rajongó is fotózkodott vele. Az utazás előtti napon még kiélvezte a jó időt, ugyanis Argentínában jelenleg nyár van; medenceparton pihent a párjával, Santiagoval, körmöshöz ment és ellátogatott a Mala fodrászatba, ahol szőkítettek egy kicsit a haján.

2019.12.03. 18:00, Ali

Lali az Unicef új kampányának arca lett

Az argentin Unicef elindított egy nemi erőszak elleni kampányt, ami az „Amiga Date Cuenta” nevet kapta és célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az erőszaknak több formája van és az első lépés egy erőszak nélküli világ felé, hogy megtanuljuk időben felismerniLalit az a megtiszteltetés érte, hogy őt választották a kampány arcának, aminek köszönhetően több videót is forgattak vele, amikben az argentin művésznő felhívja az emberek figyelmét a verbális és fizikai erőszak elleni küzdelem fontosságára.

Lali Twitter oldalán ezt írta: „Imádom, hogy részese lehetek az #AmigaDateCuenta kampánynak! Nagyon fontos nekem, hogy beszélhetek erről a témáról a fiatalabb lányoknak, akik követnek engem! Köszönöm @unicefargentina, hogy rám gondoltatok!”

Instagram oldalán pedig egy videót is közzétett, ami mellé ezt írta: „Az első lépés az erőszak nélküliség felé az, hogy megtanuljuk időben felismerni. Ezért indítottuk útjára az #AmigaDateCuenta kampányt a Spotlight Initiative-vel, az ENSZ-szel és az Európai Unióval együttműködve. Ha elhallgattat téged, ha megaláz, ha rosszul bánik veled – az erőszak. Tudj meg többet a www.amigadatecuenta.com.ar oldalon!”

 
2019.11.24. 13:00, Ali

Lali Susana Giménez műsorában járt

Lali minden évben részt vesz Susana Giménez műsorában, így nem volt meglepő, hogy idén ismét hivatalos volt az argentin műsorvezető „Living de Susana” című műsorába, amit a Telefe csatorna adott le tegnap este 10 órakor. Az argentin művésznő elénekelte a Laligera című számát és beszélt többek között párkapcsolatáról, magánéletéről, Thaliaval való közös daláról és a jövőre érkező új sorozatáról is. Lali egy Guevara Ocampo által tervezett szürke ruhát viselt a műsor alatt, ahová táncosai is elkísérték.

 
2019.11.18. 13:45, Ali
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.