Lali szerepelt az áprilisi 'Ohlala' magazin címlapján, most a vele készített interjú második felének a fordítását olvashatjátok.

Nőként érezted már azt, hogy nagyobb árat kell fizetned azért, hogy a zeneiparban dolgozhass?

Körültekintően fogok erre válaszolni, de a válasz az, hogy "igen". Nagyon nehéz nőnek lenni bármilyen területen, főleg a zeneiparban, ahol nagyon sok a férfi. Az összes producer férfi, mindig, minden döntést a férfiak hoznak meg. Szerencsére most már kezdik észrevenni a nőket is. De a válasz még mindig „igen”. Nekem is lépéseket kell tennem emiatt és fel kell szólalnom a nőkért. Én úgy gondolom, hogy ha valamiért meg kell dolgozni, és ki kell nyissunk egy ajtót, és az a kinyitott ajtó segít valakinek, az nagyon jó érzés.

Ha már erről beszélünk: te jó kapcsolatot ápolsz a saját testeddel és az érzékiségeddel. Tisztában vagy azzal, hogy követendő példa vagy olyan nők számára, akik nincsenek megelégedve a testükkel? Mi a véleményed a videóidban, a zenéidben található effajta megjelenésekről?

Igen, tisztában vagyok vele, ugyanakkor én is ugyanazon megyek keresztül, mint mindenki más. Én is próbálok nem idegeskedni, próbálok dolgozni a bizonytalanságomon és megoldani a lelki problémáimat, amikből van bőven. Néha úgy tűnik, hogy néhány nő meg van elégedve a testével, de az igazság az, hogy ez nem így van. Mindig dolgozni kell, hogy fejlődhessünk. Az évek folyamán megtanultam, hogy mi irányítjuk a saját utunkat. Az elmúlt 5 vagy 7 évben sokkal tudatosabban figyeltem arra, hogy elfogadjam magam, szeressem magam, szépnek lássam magam, például amikor farmerben vagyok. Mert egy kicsit meghíztam és észrevettem, hogy a farmer egy kicsit feszes rajtam, és ez nem jó. Sok fiatal rajongó követ engem, tudom, hogy milyen fontos ez a téma. Mindig megpróbálom tisztázni, hogy nem vagyok példája semminek, mert mi nők mindig a saját harcunkat vívjuk. Az egyensúly nálam akkor van, amikor elmondok valamit vagy felteszek valamit a közösségi oldalaimra. Olyan vagyok, mint amilyen vagyok, úgy beszélek, ahogy én akarok, smink nélküli képeket is fel tudok tölteni a netre, nagyon produktív tudok lenni a színpadon, vagy ha el kell játszanom valakit. De a "Lalik" közötti egyensúlyt többek között abból lehet látni, amilyen a valóságban vagyok.

Hogyan boldogulsz a pénzzel? A siker ezt is meghozta, de ahhoz, hogy a pénzt ne költsük el, ahhoz akaraterőre van szükség…

A pénzt sokszor nehéz volt nem elkölteni. Én egy olyan családból jövök, akikre ez igaz volt, emiatt is kezdtem el 10 éves koromban dolgozni, de 12-13 éves koromban már nem akartam, hogy a szüleim tartsanak el.... Ameddig fel nem növünk, addig a szülők tartanak el és meg kell érteni, hogy a pénz az jó, nem rossz. Ez a pénz nem fog kárba veszni, mert megtanít az élet jelentőségére. Azt gondolom, hogy a szüleimtől mindig is jólneveltséget kaptam és ezáltal értettem meg a pénz lényegét. Van házam, és ebben az országban tudjuk, hogy milyen nagy dolog ez, mert többeknek nem adatik meg. Vettem egy kis házat a szüleimnek, segítettem a testvéreimnek, elmentem nyaralni, utaztam is.... De ezeket a dolgokat erőfeszítésekkel értem el. Amikor jobban megismerkedtem a pénz fogalmával, akkor sikerült azt elérnem, hogy ne érezzem magam rosszul, ha költöm a pénzt. Ha meghívnám a barátaimat és megkérdeznék tőlem, hogy mennyi pénzt költöttem erre, akkor biztos, hogy nem válaszolnék rá. Én így látom a pénzt: azokba az emberekbe fektessem, akik jó hozzám, akikkel jókat lehet enni, inni. Nagyon könnyen el is szórhatjuk a pénzt, de én így állok hozzá.

Utoljára, amikor beszéltünk, 2018-ban még szerelmes voltál. Mi a mostani helyzet? Azt hittük, hogy együtt vagy Miguel Ángel Silvestre-vel...

Tudom, hogy csalódást okozok mindenkinek, sajnálom. Ezer féle dolog történik a magánéletemben, amiről az embereknek fogalmuk sincs, és én nem fogom elmondani. Hiába mondom, hogy nem vagyok együtt vele. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Az van, hogy ő egy szeretetteljes ember, aki nagyon szép dolgokat mondd rólam a médiában, de ugyanezeket mondja nekem kamerán kívül is. És persze, hogy az emberek elkezdtek fantáziálgatni erről és azt mondják, hogy "itt történni fog valami", de nem. Köszönöm szépen, jól vagyok. Az igazság az, hogy nagyon jó élmény volt máshol is élni. A világjárvány miatt nem lehetett utazni, vagy nem láthattam Santit, aki a párom volt. Én hűséges típus vagyok, és amikor szerelmes vagyok, akkor "adok" a kapcsolatokban. Ezúttal én kaptam, megéltem több dolgot is. Megismerhettem embereket ebben a helyzetben (a pandémiában), nyitott voltam és ez hihetetlen volt. Megélhettem a nőiességemet, a szexualitásomat, a szabadságomat. Megtanultam, hogy tenni kell egy kapcsolatért. Most szingli vagyok és élvezem. A jelent kell megélnünk.

De jól érzed magad szingliként...

Igen, vannak jó pillanataim. Nem fogom azt mondani, hogy elegem van a szingliségből. Az igazság az, hogy mint akárki másnak, nekem is vannak olyan napjaim, amikor nem érzem olyan jól magam. Ez egy természetes keresési fázis: amikor nehezen éled meg az egyedüllétet, át kell gondolnod, hogy miért. Az a rengeteg kötelék, a függés, amit akkor alakítunk ki, amikor szerelmesek vagyunk, számomra nagyon ártalmasnak tűnik. Amikor rossz napom van, akkor mindig valami új dolgot tanulok az egyedüllétről, a magányról, és amikor csodálatos napom van szingliként, az is egyfajta tanulás.

Nem veszed magától értetődőnek a dolgokat. Hogy csinálod ezt?

2 féle dologról beszélhetünk. Az egyik a hamis alázat, amikor valaki azt mondja: „Oh, ezt nem érdemlem meg.” Én nem vagyok alázatos. Igazából műveltnek mondanám magam, aminek semmi köze az alázathoz. Amikor megérkezem a munkahelyemre és üdvözlök mindenkit, az a taníttatásomhoz kapcsolódik, nem a művészi énemhez. Amikor színpadon vagyok, tényleg azt gondolom, hogy én vagyok Whitney Houston és beleadok mindent, mert jól akarom csinálni. De ez nem azt jelenti, hogy azt gondolom, hogy nincs ember, aki nálam jobban csinálná, vagy, hogy én ezt megérdemlem. Ez az egész „megérdemel” dolog nagyon furcsa. Sok olyan ember van, aki megérdemelne dolgokat, de nem történik meg vele és fordítva. Vannak olyan emberek, akikkel bizonyos dolgok történnek, és te azt mondod: „Nem érdemled meg, hogy ez a sok rossz történjen veled!” Ilyen az élet…Én felelősséget vállalok azért, ami az enyém. Ez nem csak úgy jön, hanem keményem megdolgozom érte. De nem gondolom úgy, hogy én jobban megérdemlem, mint mások. Ebben rejlik a különbség. Tisztában vagyok a helyzetemmel: sem alázatos, sem naiv nem vagyok. Egyszerűen csak átlátom a dolgokat.

Milyen érzés egy ilyen nagy csapat vezetőjének lenni?

Azt hiszem a legfontosabb, ami nélkül nincs semmi, az a mély tisztelet és hála a másik iránt. Azt hiszem a vezetésnek az az alapja, hogy hálás vagy a másiknak, amiért kölcsönadja az idejét és a tehetségét, hogy ott legyen neked. Ez nem arról szól, hogy a másik legyen hálás, hogy veled lehet. Számomra kiváltság, hogy van egy ilyen csapatom és ez kölcsönös. Szeretem jól érezni magam. A zűrzavart, a rossz hangulatot nem szeretem. Mérleg vagyok, szeretem a harmóniát. Ha valami nincs összhangban, akkor azt észreveszem és zavar engem. És természetesen vezetőként keresem a lehetőségeket, hogy eltávolodhassunk a feszültségtől, amit ez a munka generál. Összehozok egy meetinget, sütögetünk a csapattal, meghívom őket vendégségbe és ténylegesen érdeklődöm utánuk. Ilyenkor az ember azt érzi, hogy a főnöke ismeri őt és törődik vele. És persze, ha nem tetszik valami, akkor szólj. Tisztelettel mindent meg lehet beszélni.

Lali szerepelt az áprilisi 'Ohlala' magazin címlapján, most a vele készített interjú első felének a fordítását olvashatjátok, hamarosan felkerül a második rész is.

Milyen volt visszatérni Buenos Airesbe?

Furcsa. Őrülten hangzik, mert egyrészt ezt akartam, de kialakítottam Madridban egy kis életet, ami hiányzik. Van ebben a hazatérésben valami keserédes.

Milyen volt a madridi élet, amit mostantól hiányolni fogsz?

Jó. Mindenféle habozás nélkül belekóstoltam a városi életbe: vagy felismernek téged vagy nem. Ott tudatosan nem foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel. Ki tudtam alakítani egy városi életet a kis dolgaimhoz, a kávézási helyeimhez, megismerkedtem hihetetlen emberekkel és kinyitottam a szívemet, hogy felfedezzek olyan dolgokat, amiket nem ismertem. Ez mindig nagyszerű.

Úgy érzed, hogy annak köszönhetően, hogy új dolgokat ismertél meg, egy új Lalivá váltál?

Egy megerősödött Lali lett belőlem: megerősödtem kollégaként, nőként és emberként. Amikor egyedül vagy egy új helyen, az önvizsgálatra kötelez és növekedhetsz általa. Úgy éreztem, hogy mindennap ez történt velem és ez volt ennek az élménynek a szépsége.

Úgy látszik, hogy a világjárvány nem hátráltatott. Kiadtál egy új albumot, forgattál egy sorozatot...

Mert nyugtalan vagyok. Nem nagyon tudok leállni, gyerekkorom óta dolgozom. Ezenkívül, ha szeretem, amit csinálok, akkor nehéz eldöntenem, hogy leálljak. Mert mindig keresek egy új lehetőséget, egy új dolgot, egy új dalt vagy akármit. A világjárványban tovább dolgoztam, de mint mindenki másnak, nekem is újra fel kellett találnom magam, máshogy csinálni dolgokat. Amikor énekelni akarok, de nem adhatok koncertet, akkor otthon beállítom a mikrofont és a közösségi médiára feltöltöm a zenéimet. Sosem állok le. Egyszer tartottam szünetet tavaly, amikor másfél-két hónapig nem dolgoztam, de aztán rögtön elkezdtem forgatni.

A ’Sky Rojo’ sorozatban egy olyan nőt alakítasz, aki megpróbál elszökni az emberkereskedők elől. A forgatás előtt beszélgettél olyan lányokkal, akikkel ez megtörtént?

Igen. A forgatókönyvírók és a sorozat készítői interjút készítettek prostituáltakkal, áldozatokkal, és mi főszereplők minden információt megkaptunk. Elolvastuk az interjúkat, szétosztottuk egymás között, átbeszéltük. Az volt a feladatunk, hogy ténylegesen megértsük ezt a borzalmas dolgot. A forgatás nagyon jó volt, belebújtunk a szerepünkbe. A ’Sky Rojo’ egy akció sorozat, amely olyan témáról beszél, amiről kevesen beszélnek a valóságban és közben szórakoztat. Azt hiszem, hogy egy nagyon okos döntést hoztam azzal, hogy elvállaltam ezt a szerepet. Muszáj erről a témáról beszélni, bármilyen formában. Tudjuk, hogy amikor egy dokumentumfilm a nők kereskedelméről szól, akkor sokan inkább nem nézik meg. Ez a sorozat meghívja a nézőt, hogy élvezzen egy kitalált történetet, de közben olyan dolgokat fog látni, amik biztosan megérintik a szívét.

Több dolgot csinálsz egyszerre. Honnan van ennyi energiád?   

Tudatosan van ilyen sok van energiám. Szeretek sokat dolgozni. Mindennap felkelek és értékelem a lehetőséget, amim van. Kiváltságnak tartom, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Ez nem csak úgy jön magától, hanem tenni is kell érte és ez egész életemben így volt. Ha holnap elkezdenék festeni és rájövök, hogy szeretem, akkor lehetőleg azzal foglalkoznék, de nem hiszem, hogy nagyszerű festőnek kéne lennem azért, hogy ezt csinálhassam. Egyszerűen csak megadnám magamnak ezt az önkifejezést. Nagyon világosan fejezem ki magamat a zenével és a színészkedéssel, ami a két támpontom. A színészkedésnél kiválasztom, hogy mit szeretnék elmondani. A zenélés pedig nagyon személyes és nagyon fontos számomra, hogy mindig egyensúlyban legyek. Projektről projektre haladok. Kiadok egy albumot, miközben egy sorozatot forgatok és nem tagadom, hogy vannak pillanatok, amikor fáradt vagyok. De lehetőségként látom ezt és élvezem azt, ami az enyém. Kiváltságként élem meg.

Az új albumodnál, a Libra-nál, önmagadat kerested?

A ’Libra’ a lelki egyensúlyom megtöréséről szólt, nem voltam képbe igazán, hogy mit akartam először a teljes albumon. Beléptem a stúdióba és azt mondtam: "Igazából nem tudom, hogy mit fogok ebből kihozni". Sok különböző producerrel dolgoztam együtt Los Ángelesben, Miamiban, Spanyolországban, de ez egy nagy keresési folyamat volt számomra. Arra voltak kíváncsiak, hogy mit akarok elérni ezzel az albummal. Azt válaszoltam, hogy "Nincs ötletem, egyszerűen kihozok magamból annyit, amennyit tudok." Libra (Mérleg) lett az album címe, nem csak azért, mert ez a horoszkópom, hanem ezért is, mert ez az album az egyensúly megtalálásáról szólt. Egyensúlyt kellett teremtenem a latin hangzás és a pop műfaj között, a régi Lali és az új Lali között.

Köszönöm Áginak a segítséget a fordításban!

Tegnap, január 20-án megrendezésre került az Odeon díjátadó gála, ahol azokat a nemzeti és nemzetközi énekeseket és együtteseket díjazták, akik nagy sikereket értek el a spanyol értékesítési listákon. A gálának a spanyol fővárosban, Madridban található Real színház adott otthont. Az eseményre Lalit is meghívták, aki egy fekete ruhában vonult végig a vörös szőnyegen, fotózkodott a rajongókkal és több riporternek is interjút adott, amikben beszélt többek között az új sorozatáról, negyedik albumáról és a hamarosan érkező új daláról is:

• Nagyon hálás, hogy meghívták az Odeon díjátadóra, ahol olyan művészekkel ünnepelhet együtt, akiket mélységesen tisztel
• Ez az első megjelenése ezen a gálán, ami nagy megtiszteltetés számára
• A „Sky Rojo” alkotói még nem tudják, hogy a két évad egyben vagy külön jelenjen meg. Lehet, hogy 3 hónap múlva már látható lesz az első évad, de az is lehet, hogy csak később jelenik meg a két évad egyszerre
• A negyedik albumán már tavaly elkezdett dolgozni, félig készen van, de kicsit szeretne pihenni, mielőtt kiadja, hiszen már hetek óta folyamatosan Európában forgat
• Hamarosan érkezik a harmadik dal az új albumról (valószínűleg azután, hogy befejezte a forgatást Spanyolországban)

Visszatérve az utazásokra, hogyan vészeled át ezt a sok egyedüllétet?

Ez függ az adott naptól vagy az év aktuális időszakától... Például, amikor forgatok, gyakran megtörténik, hogy mindennap új emberekkel találkozom. A világ minden részéről. Már van egy beszéd a fejemben, amivel bemutatom magamat és elmondom, hogy ki vagyok, honnan jöttem, mit akarok csinálni. Ezt hat hónapon keresztül folyamatosan ismételgetni kicsit kiborító. Minden nap úgy értem vissza a szállodába, hogy szükségem van arra, hogy bekapcsoljam a Facetime-ot és beszéljek a szeretteimmel.

Volt olyan időszakod, amikor kibuktál?

Igen, persze. Mostanában megállás nélkül sírok. Őrültség, mert néhány éve az ellenkezőjét állítottam, hogy „sosem sírok”. Megállás nélkül mondogattam ezt magamnak, mert a szokásommá vált. És hirtelen észrevettem, hogy többé már nem vagyok ilyen. Mostanában nagyon könnyen sírok az utazásaim alatt és semmi rossz nincs abban, ha ezt bevalljuk.

Jársz terápiára?

Sosem voltam pszichológusnál és sokszor mondják nekem, hogy „elkéne menned...” (nevet). Komolyan egyetértek velük, azt hiszem, hogy szükségem lenne rá, de még nem tettem meg a lépéseket efelé. Nincs rá időm, habár az is igaz, hogyha meg akarunk tenni valamit, akkor találunk rá időt.

Akkor azért olyan rossznak nem látod magad…

Sokszor beszélek arról, hogy mi történt velem, hogy érzem magam. Kibeszélem a dolgokat magamból. Az igazat megvallva vannak olyan beszélgetések, amiket jobban szeretek. Számomra a borozás egy baráttal nem hülyeség; beszélgetünk a szüleinkről, a párunkról, a munkáról, a rossz élményekről, a szerelemről, mélyen bele megyünk a dolgokba. Nagyon élvezem ezt.

Talán pont ezért tetszett neked annyira Tamara Tenenbaum könyve, az „El fin del amor” (A szerelem végén)...

Totálisan. Emlékszem, hogy Érika barátnőm elküldte nekem ajándékba, és azt mondta, hogy „olvasd el, valamit kezdenünk kell vele”. Napokon belül felhívtam: „Még nem fejeztem be, de már tudom, hogy az egész projektben benne vagyok". Úgy gondoltuk, hogy ez a könyv jó kis sorozat alapja lenne. És minden ember, akinek elmondtuk az ötletünket azt mondta: „Ne mutassátok meg senkinek”. És így érkeztünk el a történelmi MGM (Metro Goldwyn Mayer)-hez. Azelőtt ilyen módon sosem lett híres egy argentin projekt.

Hogyan írnád le a sorozatot?

Komédia, vagy inkább tragikomédia, ahogy manapság hívják. Egy lányról szól, aki egy ortodox zsidó egyetemre jár Once környékén és elkezd egy feminista világképet kialakítani. Ez mélyen kapcsolódik ahhoz, ami mostanában velünk, nőkkel történik. És a legjobban az a gondolat tetszik a könyvben, hogy sose veszítsük el a fényt. Tamara elképesztően vicces, legalábbis nekem tetszik a fekete humora és a csípős szavai.

Te lennél a főszereplő és a producer is, ugye?

Igen és ez a kettős szerep nem túl gyakori Argentínában, de más országokban van ilyen. Mint a Girls-ben vagy a Big Little Lies-ban... Örülnék, ha valami hasonlót tudnánk mi is megvalósítani. Vagy mint például az Euphoria-ban, azt a sorozatot is imádom. Zendayához egyenesen hozzámennék, annyira imádom őt. Szóval az a vágyam, hogy valami ehhez hasonló, mély dolgot készítsünk. Ezért adnom kell magamnak időt, hogy hogyan valósítsam ezt meg. Ebben az iparban nőnek, fiatalnak és sikeresnek lenni könnyű feladatnak tűnik, de ez könnyen elmúlik. Nem akarom elveszíteni a legbelső énemet, tagadom, hogy üres ember lennék.

Az „El fin del amor” többek között a klasszikus tündérmeséről és a romantikus elbeszélésekről szól, ami ugyanolyan szinte, mint egy párkapcsolat. Mennyire szóltál ebbe bele?   

Nagyon. Száz százalékosan tudtam azonosulni ezzel, főleg amikor arról volt szó, hogy a nagyszüleink igaz szerelemben éltek és ez manapság nincs így. Úgy érzem, hogy mostanában sokkal többet beszélünk arról, hogy mi történik és történhet velünk. Én például nem vagyok többszerelmű, de ünneplem azt, amikor ilyen témák kerülnek elő egy beszélgetésben. Egy másik könyv, ami megfogott ebben a témában az Virginie Despentes-től a „Teória King Kong” című könyv volt.

Van valami, ami megrémít téged mostanában?

Mint ahogy korábban is mondtam, nem szoktam rágódni a múlton, de egy kicsit megrémít a boldogság keresése. Ez az elképzelés, hogy ha nincs hasonló életed, mint a közösségi médiában lévő képeken, akkor problémáid vannak. Manapság túl nagy a nyomás, hogy boldogok legyünk. És szabványos boldogság modellek vannak, amik valójában nem is a sajátjaink. Szerintem abba kellene hagynunk, hogy kifele tekintgetünk és el kellene kezdenünk inkább befele figyelnünk. Pihennünk kell. Megteszünk mindent, amit tudunk, lehetőleg ne öljük meg magunkat nagyon…

Lali szerepel az argentin Marie Claire magazin decemberi számának címlapján. Most a Pablo Steinmann újságíró által készített interjút fordítottam le.

Ennek a kemény munkának a közepén ünnepelted a 28. születésnapodat. Szeretsz ünnepelni vagy már nem annyira?

Bulizós vagyok. Add nekem ezt a címet, kérlek! (nevet). Viccen kívül, a családban mind ilyenek vagyunk, minden születésnapot meghosszabbítunk, amennyire csak lehet: szombaton estig ünneplünk, vasárnap pedig jön a hús... Ilyenkor nagyon ünnepeljük az életet, és ez abszolút feltölt. Azt hiszem, hogy ez az év több okból is nagyon különleges volt. Nem tudom, hogy érettebb lettem-e, de úgy érzem, hogy már semmi sem ugyanaz. Amikor még gyerekesebb voltam, nagyon vigyáztam, hogy tapintatos legyek, mindig próbáltam tetszeni másoknak. De ma már tökéletesen tudom, hogy kikkel ünnepeljek, hol vannak a barátaim és az igaz szeretet. Nem arról van szó, hogy elzárkózom az új emberekkel való találkozástól, de már nem megyek bele olyan helyzetekbe, amikbe nem akarok, csak azért, mert „ezt kell csinálnom”.

A baráti kapcsolataid sokat változtak ebben az időben? Nehéz volt felismerni az igaz barátokat?

Régen talán jobban sikerült, de ma már nem. Nekem úgy tűnik, hogy a húszas évek vége és a harmincas évek eleje nagyon meghatározó a környezet szempontjából. És ezt nem negatívumként élem meg, egyáltalán nem. Tetszik az érzés, hogy sok szempontból meghatározom magam. Emlékszel a Ghost című filmre? Úgy érzem magam, mint abban a híres jelenetben a váza, befejezem a formázást és megtalálom a végleges formámat.

Ez egy egyszerű folyamat?

Sosem egyszerű. De ismétlem, élvezem ezt. Próbálok többet hallgatni, próbálok bízni a lelki erőmben, a szüneteimben. Ezt kihívás elérni és ez a tudatosság erejével történik. Ez az év például, nagyon tisztán kapcsolódott ehhez, nagyon fontos dolgok történtek velem a munkámban, és hirtelen azt mondtam magamnak, hogy „képes leszek ebből kiválasztani valamit vagy a dolgok csak úgy megtörténnek velem?” Úgy érzem, hogy mostanában sokat pihentem és sokat gondolkoztam azon, hogy mit csinálok. Valójában kívülről nézve ez az év nagyon lassú volt, de úgy érzem, hogy sokat fejlődtem és életemben először felkészültem arra, amit legalább 3 évig csinálni szeretnék. Sosem gondolkodtam előre ilyen hosszútávra. És ez nem egyszerű, mindig benne vagy a forgószélben: mobil, Instagram, hogy mit csinálnak más zenészek…

Ki segített neked elérni ezeket a lépéseket?

Az emberek, akik körül vesznek, de persze sok volt az önmegfigyelés. És nem azt mondom, hogy Osho vagy Rabi Shankar vagyok. De igen, keresem az utamat önmagamhoz... Ez az év nagyon mozgékony volt, főleg személyesen.

Miért?

Több okból. Néhány hónapja meghalt Virgi unokatestvérem rákban, 30 évesen. Egy óriási csapás. És ott erősebben kezdtem el gondolkozni azon, hogy „élnem kell”. Hogy ne vegyen el időt az instagram, a fotók... Ez sokat számít nekem, mindig is nagyon „katonás” voltam, az alakításaimban, Chris (Morena) rendezése alatt, és hirtelen észrevettem, hogy ez teljesen rendben van, de élnem is kell. Akármennyi időt szánok a munkára, a vacsora a barátaimmal jobban megéri és az is rendben van, ha egyedül vagyok otthon pizsamában. Ebben az évben nagyok sokat gondoltam erre.

Feltételezem, a párkapcsolat is megéri és ez az év nagyon különleges volt, sok időt töltöttél az országon kívül...

Igen, így van, és bár sokszor elkísért engem, az utazásaim többségében mégis egyedül voltam. Valójában, egy ponton azt gondoltam, hogy „ez a pasi el fogja felejteni az arcomat, ha így folytatom...” Viccen kívül, sosem utaztam ennyit. És bármennyire is közhelynek tűnik, elkezded megérteni, hogy a minőségi idő nélkülözhetetlen. Főleg ha nincs sok szabadidőd. Próbálom olyanokkal eltölteni, akik igazán szeretnek és Santí egy alapvető ember számomra.

Sok időt tölt a farmon, igaz?

Igen, imádja azt az életet. De a városi életet is élvezi. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amit szeretek benne: tökéletesen kiegyensúlyozott. Évekig foglalkozott a zeneiparral, dolgozott a popszakmában és részt vett Roger Waters kilenc előadásán a Riverben... A stressztől kiégett, elment a farmra, ahol szerencsére nincs konfliktus, legalábbis ebben az országban... (nevet). Az a jó, hogy amikor mesélek neki valamit az én világomról, akkor azt azonnal megérti, nagyon sok mindent tud a showbizniszről. Az az igazság, hogy mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk és ezekért a pillanatokért meg kell küzdenünk. És ez nagyon giccsesen fog hangzani, de az igazság az, hogy az igaz szerelem mindent legyőz.

Az interjú második része hamarosan felkerül az oldalra!