Lali Esposito
Köszöntelek Titeket Magyarország egyik legnaprakészebb Lali Espósito rajongói oldalán. Itt elolvashatjátok a legfrissebb híreket az argentin színész-, énekesnőről, megtaláljátok a dalszövegek fordítását és csodálatos képeket nézegethettek. Remélem az oldal elnyeri a tetszéseteket és minél többen fogjátok követni az oldalon Lali életét.
Ki is Lali Esposito?

Lali Esposito 1991. október 10-én született Argentína fővárosában, Buenos Airesben. Több kisebb-nagyobb filmben, sorozatban szerepelt hazájában, ám a magyar nézők számára leginkább a Csacska Angyalból és az Isten áldjon, Esperanza! című sorozatból lehet ismert, amit az RTL Klub vetített délutánonként. Színésznői karrierje mellett énekesnőként is sikeres, turnéi során többek között olyan országokban lépett színpadra, mint Argentína, Chile, Uruguay, Brazília, Mexikó, Izrael, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Államok. 2018-ban a nagy sikerű Acusada (Vádlott) című filmben játszott főszerepet, ahol a kritikusok dicsérték alakítását. A film bemutatásra került a Velencei, a Torontói és a Miami Filmfesztiválon is és a Warner Bros Pictures jóvoltából megjelent Franciaországban, Görögországban, Szerbiában, Mexikóban és Uruguayban is. Idén júniusban útjára indította ötödik turnésorozatát, a Disciplina Tour-t, amelynek keretében Dél-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten fog koncertet adni. 2022-ben színésznőként is visszatér, a nézők a 'Túl a vörös kanapén' című akció-thriller sorozat 3. és egyben utolsó évadában fogják ismét képernyőn látni a Netflixen.

 
Projektek 2020/2021

Cím: Disciplina turné
Megjelenése: 2022. június 23. - jelenleg

Leírás: 2022 június 23-én Lali útjára indította  ötödik turnéját, ami a Disciplina Tour címet kapta. Az argentin énekesnő 17 koncertet ad Argentína szerte, de fellép többek között Uruguayban, Chilében, Peruban, Spanyolországban és Izraelben is.

 

Cím: Sky Rojo (Túl a vörös kanapén) 3. évad
Megjelenés: 2022. december

Karakter: Wendy
Leírás: A történet középpontjában 3 prostituált áll, akik súlyosan bántalmazzák a stricijüket, majd elmenekülnek a klubból, ahol dolgoztak. Közösen menekülnek a múltjuk elől, útjuk során pedig rengeteg veszéllyel és akadállyal kell szembenézniük. Mivel a rendőrségre nem mehetnek, két lehetőségük marad: tovább menekülnek vagy szembeszállnak futtatóikkal. A Netflixen futó sorozat 2022 decemberében tér vissza harmadik és egyben utolsó évadával.

 

Cím: La Voz Argentína - tehetségkutató műsor
Megjelenése: 2022. június 5.

Leírás: 2022-ben visszatér az argentin La Voz (A hang) tehetségkutató műsor, amiben Lali lesz az egyik zsűritag. Az argentin művésznő nagyon jó lehetőségnek tartja a műsort a tehetségek felkutatására és kiváltságosnak érzi magát, hogy zsűriként része lehet ennek.

 

 
Elite

Mielőtt jelentkezel cserének, kérlek, olvasd át figyelmesen a feltételeket, és ha mindegyiknek megfelelsz, akkor jelentkezz a chatben!

  

  

12/6 szabad

Feltételek & Lekerültem

 
Chat

Kérlek, ne káromkodj és ne is hirdess!
Ne szidd az oldalt, Lalit, vagy engem, a szerkesztőt!
Ha kérdésed van, nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
Ha kritikát, véleményt írsz, azt nagyon szívesen megfogadom, de kulturáltan fogalmazz!
Cserét is itt kérhetsz, de kérlek, várd meg türelemmel, amíg válaszolok!

 

Szerkesztő: Ali
Téma: Lali Esposito

Nyitás: 2016. 05. 08.
Design: Ninaa
Tárhely: Gportal
Kapcsolat: laliespositogp@gmail.com
Facebook oldalwww.facebook.com/laliespositoogportal.hu

Az oldal nem áll kapcsolatban Lali Espositoval, sem családtagjaival vagy barátaival. Ez a lap csupán egy rajongói oldal, ami azért jött létre, hogy elhozza nektek a legfrissebb híreket a csodás színész-, énekesnőről. Minden ami itt található az saját írás, fordítás, vagy gyűjtés. 

Jó böngészést! ;)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírek

La Nacion magazin decemberi címlap

Lali szerepel az argentin La Nacion magazin decemberi címlapján. A több oldalas interjút Fabiana Scherer újságíró készítette Lalival, a magazinban szereplő képek pedig még november 20-án készültek Franco Pablo fotográfus stúdiójában. Az argentin művésznő így nyilatkozott ’Sky Rojo’ (Vörös ég) című új filmjéről, ami 2020-ban érkezik Netflixre: „A forgatókönyv elképesztő, mert prostitúcióról és emberkereskedelemről beszélünk. A történet egy ilyen erős témával foglalkozik, de egy kis csavarral, mert belelátunk a lányok fejébe, hogy mit gondolnak, miről álmodnak. Ez egy különleges, eredeti ötlet. Nagyon erős és kellemetlen dolgokat fog mutatni. Az emberkereskedelem borzalma lesz bemutatva, de azoknak a nőknek a története is, akik maguk választják, hogy prostituáltak lesznek és ez egy teljes vitát generál.  A sorozat foglalkozik a szexszel, szexualitással, testtel. Bizonyos értelemben nagyon vad képet fog mutatni arról, hogy hogyan nőttünk fel, hogyan éljük meg a szexualitásunkat.” 

Lali a legjobb évét ünnepli: Az egyre inkább nemzetközi csillag beszél a növekedéséről, a nők identitásáról és hatalmáról

2019.12.07. 11:00, Ali

Lali párkapcsolatának kezdetéről mesélt

A popcsillag a zenei producerrel való kapcsolatának kezdetéről beszélt és felfedte a találkozásuk részleteit.

Ma Lali Espósito és partnere, Santiago Mocorrea együtt élnek és élvezik a teljes romantikát. És ha bár együtt mutatkoznak, a popcsillag még soha nem mesélte el, hogy hogyan találkoztak….egészen máig!

Az Involved-dal való beszélgetéskor a színész-, énekesnő elmesélte, hogy milyen volt az első találkozás Santiagoval: „Egy Ricky Martin koncerten találkoztunk 3 évvel ezelőtt. Később kihasználta azt az időszakot, amikor egyedülálló voltam és elhívott randizni…Két perc alatt elfogadtam! „Rajta, van egy kis borunk!” – mondtam neki.” – tárta fel nevetve.

És bár a fiatal nő teljesnek érzi magát Santival, elismeri, hogy ez az óriási szerelem meglepte őt. „Soha nem gondoltam volna, hogy szerelmes leszek és együtt fogunk élni.” – mondta.

Azt a lehetőséget, hogy összeházasodik a barátjával, szűrő nélkül tisztázta: „Nem tudom, hogy meg akarok-e házasodni. Más dolgokról álmodom, például, hogy a jövőben gyerekeim lesznek. Van valami a házasságban, ami miatt nem különleges számomra. Nem vagyok házasságpárti.”

2019.10.31. 13:00, Ali

Lali a házasságról nyilatkozott

A hihetetlen meglepetés, amit Roberto García Moritán készített Pampitának, amikor Punta Cana-ra utaztak – ahol megkérte, hogy legyen a felesége – rengeteg híresség között képezte vita tárgyát. Az egyikük, aki reagált erre a nagyszerű eljegyzési hírre, Lali Espósito volt.

Mikor megkérdezték tőle, hogy mit válaszolna, ha Santiago Mocorrea ugyanezt a javaslatot tenné neki, az énekesnő így válaszolt: „Megházasodnék! Figyelj, megcsinálja ezt az egészet, aztán nemet mondasz? „Igen”-t mondanék, mert szerelmes vagyok. Azt gondolom, hogy ezekben a meglepő helyzetekben minden megmozdul benned.” – kezdte a művésznő.

„Nem vagyok nagyon házasságpárti vagy legalábbis soha nem az volt az álmom, hogy „Ó, meg akarok házasodni!”, de ha Santi megkérné a kezem, igent mondanék neki….hogy ne mennék hozzá? Imádom.” – mondta.

Végül a művésznő elismerte, hogy a tervei között inkább a családalapítás gondolata szerepel: „Többet gondolok az otthonra, gyerekekre és ezt az egészet a párommal, mint a házasságra. De ha megkérik a kezed és szerelmes vagy, hogy mondanál nemet? Buli és a barátaim boldogok lennének.” – fejezte be nevetve.

 

2019.10.30. 16:00, Ali

Interjú fordítás

Lali még szeptember közepén adott az EFE magazinnak egy interjút, amiben beszélt a karrierjéről, az új albumáról, az elkövetkezendő időszakról és a lehetőségekről is. Végre sikerült lefordítanom az interjút, most ezt hoztam el. Egyébként a Rock in Rio elnevezésű zenei fesztiválról korábban már írtam egy cikket, amit ide kattintva elérhető.

Lali ugyanaz mindegyik show-n?

Igen, ugyanaz vagyok. De időről időre felfedezed mindegyik közönség jellemzőjét. Nem is említve a különbséget egy Izrael és egy Spanyolország között, ahol a család és az otthon érzése sokkal közelebb van, már csak a nyelv miatt is.

Hamarosan az Egyesült Államokban is megjelensz, ahol első alkalommal fogsz turnézni. Szédítő érzés szembenézni ezzel az új közönséggel?

Szédületes, mert ez egy olyan utazás, amilyenen még nem vettem részt. A Thalíaval készült dalunk („Lindo Pero Bruto”) bizonyos értelemben megnyitotta az ajtókat az Egyesült Államok latin világában. Számomra ez egy nagy cél elérése a bakancslistámról.

Mennyi tehetséggel és mennyi fáradsággal járt és jár ez a karrieredben?

Nem fogom tagadni a tényt, hogy olyan embernek tartom magam, aki azon kívül, hogy nagyon, nagyon keményen dolgozik a gyerekkorától kezdve, tehetséges is. Mert kimenni a színpadra, 2 órás koncertet adni, énekelni, táncolni…. Egyedinek lenni szerintem tehetség, de az élet, az utca, a környezet, amiben valaki felnő, mind tapasztalatot adnak.

A Rock In Rio-n fogod magad bemutatni. Mit jelent számodra egy ilyen méretű fesztiválon részt venni?

Remegnek a lábaim. Amikor felhívtak, a könnyeimmel küszködtem. Esküszöm nektek, minden alkalommal kivételt teszek a személyes egom és a lehetőségek között, amik változást hozhatnak más argentinoknak. Ha nem tévedek azt olvastam, hogy én vagyok az első argentin, aki színpadra lép a Rock in Rio-n. Elolvastam és azt mondtam: „Lehetséges ez?” Az, hogy ez történik a pop zenével és valakivel, aki szólista és nő ebben a korban, amiben élünk, nem kis dolognak tűnik nekem és nagyon boldoggá tesz.

Úgy gondolod, hogy a dalod a drag queen-nel és brazil énekes-dalszerzővel, Pabllo Vittar-ral megnyitotta az ajtót a brazil közönség előtt?

Igen. Kétség sem fér hozzá, hogy kinyitottam egy ajtót ezzel az együttműködéssel egy olyan feltörekvő és nagyszerű művésszel, mint Pabllo…. Minden, amit képvisel, különösen az LGBT közösségért és a brazilokért… Nyilvánvalóan meghívtam, hogy legyen velem a színpadon. Ez az én szerény próbálkozásom, hogy viszonozzam, hogy elkészítette velem a Brava albumra a „Caliente” című dalt. Bárcsak tudnám viszonozni!

A Brava albumon sok együttműködés volt. Az új lemezen is lesznek? Tudsz nekünk erről mondani valamit?

Igen, mondhatok néhány dolgot, de nem sokat. Természetesen lesznek együttműködések, láthatod, hogy ez az együttműködések világa, de persze próbálok odafigyelni Lalira. Ezeknek az együttműködésekben megvan az a varázsa, hogy bekerülsz mások hullámába és mások a tiédbe, ami nagyszerű és gyakran megtörténik, de nem szeretem, ha az együttműködések erőltetettek.

Nevek?

Neveket nem fogok mondani (Nevet), de például eldöntöttem, hogy olyan emberekkel is újra együtt dolgozom, akikkel már létrejött egy nagyszerű kapcsolat. Szóval ilyenek is lesznek, nyilvánvalóan vannak új együttműködések az albumon és dalok, amik meghatározzák, hogy merre haladnak ezek a dolgok.

Tini Stoessel - a Latin-amerikai Disney csatorna Violettája - egy interjúban azt mondta, hogy szeretne veled készíteni egy duettet. Mit gondolsz?

Ugyanezt gondolom. Felnőttünk, ez a „tini” összehasonlítás dolog néhány évvel ezelőtt történt. Most már két nő vagyunk, akik énekelnek, megvan a saját hullámunk és ebben a környezetben logikus azt mondani, hogy „igen, nyilvánvaló, hogy szeretnénk valamit együtt csinálni”. Ezt soha nem kérdő jeleztem meg.

2019.09.29. 16:15, Ali

Clarín interjú

Végre sikerült lefordítanom a Clarín magazin interjúját, amit még augusztus végén készítettek Lalival, aki a magazin címlapján szerepelt.

Úgy érzed, hogy a Thalía-val való együttműködésed megerősített téged a zenei piacon?

Úgy érzem, hogy nem az együttműködés erősített meg, hanem Thalía. Az, hogy együtt énekelhettem vele a „Lindo Pero Brutot”, a Valiente albumán, megadta a lehetőséget, hogy sok ember, aki lehet, hogy nem is tud a létezésemről vagy a zenémről, felfedezzen és közelebb kerüljön ahhoz, hogy mit is csinálok. És elmondhatom kicsit, hogy ki is vagyok, honnan jöttem. Van valami abban, hogy déli nő vagyok, aki északon egy kicsit mást tud adni a zenében.

Milyen volt a Times Square-n énekelni?

Egy álom volt. Nem, soha nem mertem még álmodni sem arról, hogy ezen a helyen fogok énekelni. Mindig úgy érzed, hogy ezek a dolgok lehetetlenek. Elképesztő élmény volt. 2 millió ember volt az utcán, és ez egy igazán elsöprő dolog volt. És mi ott voltunk, képviseltük az összes argentint, a délieket… Hirtelen meglátod ezeket a dolgokat, amik a showbizniszben történnek és látod, hogy valahogy elérhetőek. Munkával, lehetőségekkel.

Év elején a Vogue magazin címlapján szerepeltél. Hogyan érzed magad referenciaként a tizenéves közönség számára, és mint modell?

Haha, egy 1, 53 magas modell! (Nevet) Jól érzem magam. Nem gondolom azt, hogy mindig példakép vagyok a fiataloknak; nem gondolom így, de kihasználom az előnyeit ezeknek a lehetőségeknek, hogy valami valódit mutassak, és ez az, amit magamnak is mutatok. Csodálatos és már önmagában megkönnyebbülés egy olyan helyen lenni, ahol a legvalóságosabb nők mutatják meg, hogy kik vagyunk. Példaképnek lenni egy ilyen helyen még mindig fáradságos munka eredménye, de nagyon igyekszem.

Mit adott neked és mi vett rá, hogy véleményt formálj olyan vitatott kérdésekben, mint az abortusz dekriminalizációja vagy az Argentin Színésznők Gyülekezetében való részvétel?

Sosem próbáltam egyensúlyozni a negatív és a pozitív között, mert úgy érzem, hogy minden pozitív. Valószínűleg azért van így, mert ilyen vagyok. Érdekel, hogy hozzászóljak témákhoz és ügyekhez, amik nemesek és fontosak nekem. Olyan házban nőttem fel, ahol édesanyám, aki egy nagyon erős és sokszemélyiségű ember, mindig azt mondta nekem: „Bármit mondhatsz az elnöknek, addig, amíg tisztelettel mondod és anélkül, hogy kizárnád azoknak a véleményét, akik nem ugyanúgy gondolkodnak.” És különösen az abortusz törvényért folytatott harcban, szükségszerű volt számomra, hogy részese legyek, ahogy csak tudok. Különösen mióta kamera előtt állunk, és ez olyan hangot és szavazatot ad nekünk, ami sokaknak nincsen. És értékelik, amit mondasz. Ez nagyon fontos nekem. Nem vagyok olyan, aki csak énekel, táncol, és nem csinál mást. A személyem része az is, amit ezen kívül csinálok. Amikor színpadon vagyok, eljátszom egy karaktert. Te vagy a popsztár és egy ideig azt játszod, hogy te vagy az egyetlen. És abban a pillanatban azt hiszem, hogy különleges vagyok, mert sok ember ott van, akik fizettek a jegyért, hogy valami csodálatosban legyen részük. Ez a munkám, ez az, amit csinálok, ezért élek. De a személyem, Mariana Espósito Lali fölött van, hozzájárul és táplálja őt.

Hogyan látod a nők helyzetének alakulását a zeneiparban? Szükség van még változásokra vagy már rendben vagyunk?

Minden, ami az utcán történik, társadalmilag, hatással van a különböző világokra. A zenében nyilvánvalóan hiányzik a hely a nőknek, mert a társadalomban is hiányzik. De jó látni azt is, hogy a pohár félig teli van, hogy beszélünk ezekről a problémákról, és hogy sok ajtó kinyílt a nők számára az iparban. Nem véletlen, hogy annyi nő sikeresen betört az urban zene világába, ami nagyon férfias világ volt. Jó látni mindent, amiben előre haladtunk. Az új albumomon, amit éppen befejeztem, kifejezetten kértem, hogy legyenek dalok, amiket nők írtak és nagyon boldoggá tesz, hogy képesek vagyunk együtt dolgozni producerekkel, dalszerzőkkel. Fontos, hogy megnyissuk ezeket az ajtókat, mert nagyon kényelmes várni, hogy mások tegyék meg, de az nem visz előre. Nekünk kell cselekedni.

Ha előtted lenne az út, amin haladtál, mit javasolnál a 15 éves Lalinak?

Az első dolog, amit mondanék neki, hogy „felejtsd el azt a frizurát, amid van” (Nevet). Viccet félretéve, azt mondanám neki, hogy legyen állhatatos. Soha ne hagyja, hogy valamilyen sztereotípiába zárják, mert sok kérdésben a társadalom be van skatulyázva. És elmondanám neki, hogy ne hagyja, hogy a feje tele legyen rossz dolgokkal, összpontosítson a jóra, előre haladjon és legyen az, aki lenni akar. Ezt könnyű mondani, de nehéz elérni.

Valami a dalszövegről? Egy előzetes?

Úgy kezdődik: „Egy lány délről…” Nem mondok többet. Nagyon különös címe van és van egy növekedés zenei szinten, amire elsőre ezt fogod mondani: „Ó, nézd milyen furcsa! Lali ezeket készítette…! Vannak alacsonyabb, mélyebb tónusok. Jobban hozzá vagyok szokva a funkysabb, boldogabb pophoz. A Brava album elkezdett más hangzások felé kutatni, de ez a lemez belép egy olyan világba, ami izgatottá tesz engem. Ez az új korszak októberben kezdődik el. Az új album első kislemeze nagyon személyes. Aki ismer, még többet fog tudni rólam és meg akar majd ölelni. Akik nem ismernek, számukra ez olyasmi, mint egy bemutatkozó levél arról, hogy ki vagyok, honnan jöttem és mit csinálok.

Vannak olyan témák, amik a nemek közötti problémákra utalnak?

Igen, a feminizmus. A feminista világ, beleértve mindent. Mert, ha valaki a feminista világról beszél, akkor az emberek azt hiszik, hogy a szépség világáról, a bőrápolásról beszél…(Nevet) De nem, amikor a feminista világról beszélek, akkor azokról a problémákról beszélek, amiket a nőknek el kell mondaniuk, dolgokról, amik velünk történnek. Ez a világ lehet egy szerető hely, nulla küzdelemmel vagy jó értelelemben vett küzdelemmel, ahol kinyitunk olyan ajtókat is, amiket a történelem bezárt.

Meg mernél kockáztatni más műfajokat is, mint például a trap? Dolgoznál együtt Paulo Londra-val?

Ki ne akarna együttműködni Paulo Londra-val, nem igaz? Ez az album a kísérletezésről szólt, ami új helyekre vitt. Jó volt játszani azokkal a stílusokkal, amik rajta vannak az albumon. De én jobban szeretek különféle hangokkal kísérletezni, mint egy megadott stílusba zárni magam. Számomra a kísérletezés egy olyan dolog, amivel kapcsolatban biztonságban érzem magam, mert alapjában véve én eléggé kaméleon vagyok az életemben.

Hogy vagy Santiagoval? Hogyan írnád le a pillanatot, amiben egy pár vagytok?

Épp tegnap olvastam egy könyvet a monogámiáról. Lefekvés előtt este erről beszélgettünk és megkérdeztem tőle: „Mit gondolsz a monogámiáról? Működik? Légy őszinte…” Senki nem akarja azt mondani a párjának: „Nem hiszek benne.”, mert az furcsa. És arra a következtetésre jutottunk, amiben szerencsére egyetértettünk, hogy egyik teória sem szolgálja a pár életét. Az egyetlen dolog, ami előre visz, hogyha napról napra teszünk a kapcsolatért. Lehet, hogy vannak kívánságaink, vannak, akik inkább Susaniták vagy kevésbé Susaniták…Vannak, akik a magányukban találnak valami csodálatosat, még akkor is, ha azt mondják rájuk, hogy agglegények. Meg kell tanulni boldognak lenni egyedül is, azon túl, hogy egy pár vagytok, és ez olyas valami, amit mindenkinek meg kell tanulni. Az igazság az, hogy én ilyen vagyok; hiszek a mindennapi életben: ma választunk és holnap is, ez nagyszerű. És nem szabad bántani magunkat, hogy olyat akarunk, ami fantáziának tűnik.

Az utóbbi pár napban 2 további interjú is megjelent, igyekszem ezeket is pár nap múlva feltenni az oldalra, de közben más hírek is vannak az argentin művésznővel kapcsolatban, amik szintén fontosak.

2019.09.20. 20:30, Ali
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!