Ki is Lali Esposito?

Lali Esposito 1991. október 10-én született Argentína fővárosában, Buenos Airesben. Több kisebb-nagyobb filmben, sorozatban szerepelt hazájában, ám a magyar nézők számára leginkább az Isten áldjon, Esperanza! című sorozatból lehet ismert, amit az RTL Klub vetített délutánonként. Színésznői karrierje mellett énekesnőként is sikeres, tavaly kiadta második lemezét, ami a „Soy” címet viseli. Turnéja során bejárta egész Argentínát és olyan helyeken is fellépett, mint Uruguay, Paraguay, Chile, Mexikó, Spanyolország, Olaszország és Izrael. Jelenleg harmadik albumán dolgozik, amit először 2017. november 3-án mutatott be a Luna Parkban, elképesztő sikerrel.

 
Isten áldjon, Esperanza

Rövid ismertető: Az Esperanza Mia az egyik leghíresebb argentin sorozat, amiben Lali játszotta a főszereplőt. A latin-amerikai országban a műsornak olyan elképesztő sikere volt, hogy színházi változatot is készítettek belőle, ugyanazokkal a szereplőkkel. Magyarországon a RTL Klub sugározta Isten áldjon, Esperanza! címmel, ide kattintva elérhető az összes rész magyar nyelven. Ha többet szeretnétek megtudni a sorozatról, az „Esperanza Mia” menüpontban rengeteg információt találhattok a történetről, szereplőkről és még érdekességeket is olvashattok.

 
Projektek 2016
"SOY" ALBUM ÉS TURNÉ
(2016)

A Soy album az argentin énekesnőnek, Lali Espositonak a második stúdióalbuma, amit 2016. május 20-án adott ki a Sony Music Entertainment Argentina jóvoltából. A lemezen összesen 13 szám kapott helyet. Az énekesnő 2016. május 27-én jelentette be a Soy Tour első szakaszának dátumát. A turné 2016. szeptember 8-án Buenos Aires-ben, Argentínában kezdődött és Latin-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten folytatódott.

PERMITIDOS
 
Műfaj: romantikus vígjáték
Szerepe: Camila
Megjelenés: 2016. augusztus 4 (Argentína)
 
T Ö R T É N E T
A film egy nagyon jó kapcsolatban lévő fiatal párról, Mátéról és Camiláról szól, akik eldöntik, hogy egy kis szabadságot visznek a kapcsolatukba. Ha valamelyikük megismerkedik valaki mással, akkor azt nem mondják el egymásnak. Ám amikor Máté megtalálja azt a személyt, akivel kapcsolatba kerül, elkezdődik a harc.

A BAILAR ALBUM ÉS TURNÉ (2014)

A Bailar című lemez Lali első, azaz a debütáló stúdióalbuma, amelyet 2014 március 21-én adtak ki. A lemezen összesen 10 szám kapott helyet. Az album egészen az 5. helyig jutott a zenei listák élén, és több díjat is szerzett vele az argentín énekesnő. 2014. április 19-én világkörüli turnéra indult a sikereinek köszönhetően.
 
Ahol fellépett:
Argentínában, Uruguayban, Spanyolországban, Olaszországban és Izraelben megáll.

 

 
Elite

Mielőtt jelentkezel cserének, kérlek, olvasd át figyelmesen a feltételeket, és ha mindegyiknek megfelelsz, akkor jelentkezz a chatben!

  

  

   

  

  

  

  

  

  

  

35/5 szabad

Feltételek & Lekerültem

 
Chat

Kérlek, ne káromkodj és ne is hirdess!
Ne szidd az oldalt, Lalit, vagy engem, a szerkesztőt!
Ha kérdésed van, nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
Ha kritikát, véleményt írsz, azt nagyon szívesen megfogadom, de kulturáltan fogalmazz!
Cserét is itt kérhetsz, de kérlek, várd meg türelemmel, amíg válaszolok!

 

Szerkesztő: Ali
Téma: Lali Esposito

Nyitás: 2016. 05. 08.
Design: Ninaa
Tárhely: Gportal
Kapcsolat: laliespositogp@gmail.com

Az oldal nem áll kapcsolatban Lali Espositoval, sem családtagjaival vagy barátaival. Ez a lap csupán egy rajongói oldal, ami azért jött létre, hogy elhozza nektek a legfrissebb híreket a csodás színész-, énekesnőről. Minden ami itt található az saját írás, fordítás, vagy gyűjtés. 

Jó böngészést! ;)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírek

Lali Paraguayban

2016.07.12. 09:32, Ali

Lali tegnap Paraguayba utazott, hogy találkozzon a rajongókkal, dedikálja a cd-ket és interjúkat adjon. Vendégeskedett pár műsorban, ezekről hoztam el képeket, és mivel még mindig nem oldódott meg a galéria probléma, ezért csak itt tekinthetitek meg.

„Aki hallja az albumomat, egy kicsit többet fog tudni rólam”

2016.07.10. 12:32, Ali
Argentin származású, de zenéjével az egész világot meghódítja. Lali Esposito bemutatta új lemezét, a Soyt. Több, mint 4 millió követője van Twitteren, és egy sereg rajongója a világon, de tény az is, hogy a művésznő azonosul széles mosolyával. A WePop volt olyan szerencsés, hogy a zseniális művésznővel beszélgethetett.
 
- Üdvözöllek Spanyolországban, Lali. Nagyon boldogok vagyunk, hogy hazánkban is bemutatod az új albumodat, a Soyt. Szeretnénk tudni: Ki az a Lali Esposito?
 
"Ez egy album, ami azon túl, hogy elmondja, hogy ki vagyok, azt is megmutatja, hogy milyen vagyok. Elmondja, hogy milyen dolgokat szeretek, milyen dolgok zavarnak, milyen dolgok rosszak nekem, vagy milyen dolgoktól vagyok nagyon jól. Például a Soy dal korántsem az egoizmust helyezi középpontba, hanem azt, hogy hol születtem, hol nőttem fel, és hogyan jutottam öntudatlanul oda, hogy elérjem az álmaimat. Tehát úgy gondolom, hogy aki hallja az albumomat, az egy kicsit többet fog tudni rólam."
 
- Május 20-án új projektet tettél közzé. Milyenek voltak az előkészületek?
 
"Az egész tavaly történt, nagy szabadsággal dolgoztunk. Csináltam egy televíziós sorozatot Buenos Airesben, emiatt egy kicsit korlátozottabb volt az időm, hiszen mennem kellett a stúdióba. Közben tovább folytattam az „A Bailar Tourt”, és ez sok utazásból ált Buenos Airesből oda-vissza. Hirtelen egy szállodában találtam magam a kiadómmal és azt mondták: „Nézd ezt az ötletet!” Ez néhány hónappal az anyag elkészülése előtt volt, aztán elmentem a stúdióba, ahol kemény munka várt rám, és elkészültek a dalok. Az elmúlt hónapok nagyon fontosan voltak."
 
- Mikor jelenik meg a Soy videó klip?
 
"Hamarosan! Amikor ezt az interjút olvassátok, valószínűleg már látható."

- Kivel szeretnél duettet csinálni?
 
"Készítenék egy dalt Ricky Martinnal. Vagy lennék megint Serrat meghívottja!"
 
- Tegnap 600-an vettek részt a lemez dedikáláson. Milyen érzés tölt el először, amikor látod, hogy ilyen sok ember jelenik meg és szentel időt a tehetségednek?
 
"Nem értem. (Nevet) Még mindig furcsa. Nagyon ritka dolog, hogy valakire hosszú órákat várnak, hogy láthassák. Ebben az esetben ez egy lemez, de sokan vannak, akik csak látni szeretnének egy pillanatra. Ez őrület, mert nem tudom, hogy a családom mit szól hozzá. (Nevet) Köszönöm, hogy ennyit foglalkoznak a népszerűsítéssel, hiszen bizonytalan, hogy mi fog történni egy új lemezzel és ez megadja az illúziót, hogy „igen, lehet, hogy vissza tudok jönni fellépni”. Minden gesztust értékelek. Úgy érzem, hogy nagyon közel állok azokhoz, akik követnek engem. Fontosnak tartom, hogy tudják, hogy egy normális ember vagyok, akit minden meglep, amit a rajongók csinálnak."
 
- Nagyon fiatalon kerültél ebbe a világba. Milyen tanácsot adnál a kis Marianának?
 
"Elmondanám neki, hogy maradjon önmaga, és, hogy ne keverje össze magát, azzal, amit mondanak róla."
 
- Mit szeretnél zeneileg csinálni egy 10 éves szólókarrier után?
 
"Mit tudom én! Argentin folklór. (Nevet) Remélem, sokat fejlődök, és olyan szintet érek el, hogy kísérletezhetek új albummal vagy rátalálok az utamra. 10 év hosszú idő, de ha azt nézzük, hogy két, három, négy év, mire egy lemez megjelenik, akkor nem is annyira hosszú."
 
- Amellett, hogy elmerültél a zene világában, szenvedélyes színésznő vagy. Ezen a nyáron fog megjelenni a Permitidos (Engedélyezettek) film, amiben Martinnal, Lizzel és Benjaminnal szerepelsz. Hogyan jellemeznéd a karaktered?
 
"Camila egy fiatal ügyvédnő. Az apja stúdiójában dolgozik, igazi apuci kicsi lánya, mert elveszítette az édesanyját, amikor még nagyon kicsi volt. Jó móka, de nagyon aranyos. Soha nem csalta meg a párját, és tiszta ügyvédnő. Együtt van Mateoval, aki Martin karaktere, ők a tökéletes pár. Öt éve vannak együtt, szuper barátaik vannak, és meghalnak a nevetéstől. A történet abból a kérdésből ered, amit Mateo tesz fel: „Ki lenne az engedélyezetted és mit tennél vele, ha kapnál egy esélyt?” A lány azt feleli: „Üdvözölném, ha kapnék egy esélyt.” Amíg ez a lehetséges plátói szerelem nem történik meg, addig minden rendben van, aztán ez megszűnik és kezdődik az őrület. Őrült bosszú indul, hogy vissza kapja a barátját, vagy az ex-barátját. Ez egy nagyon vicces komédia."
 
 
- Sok rajongó szeretné, hogy a film Spanyolországban is megjelenjen.
 
"Bárcsak! Már bejelentették, hogy Argentínán kívül több másik országban is megjelenik, jó lenne, ha Spanyolországba is jönne."
 
- A Soy Turné szeptemberben kezdődik. Mit ígérsz a rajongóidnak, akik elmennek a koncertre?
 
"A készülési fázisban vagyunk. Ez egy nagyon erős show lesz minden tekintetben. A vizualitásnak nagyobb szerepe lesz, mint valaha. Nagy jelentősége lesz a jelmezeknek, képernyőknek, zenészeknek. Ez a műsor értelmed ad a lemeznek, sokkal rockosabb lesz. Sokat számít, hogy mi történik a színpadon. Hosszú időnk volt felkészülni, szeptemberben elkezdjük. Amit az emberektől kapunk, az teljes eufória és jó móka."
 
 
- Mit tartogat a jövő Lali számára?
 
"Ez a promóció elképesztő volt. Minden országba eljutottunk: Ecuador, Peru, Chile, Mexikó, Spanyolország… Nagyon boldog vagyok, hogy megnyílt az út az albumom előtt, az az álmom, hogy eljuttassam mindenhova a showt. Ez a fő cél. "
 
Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezeket a szavakat, Lali! Sok sikert kívánunk az új munkádhoz és a kitűzött célok eléréséhez és reméljük, hogy hamarosan Spanyolországban találkozunk.

Függetlenség napja Argentínában

2016.07.10. 09:15, Ali

Argentínában tegnap volt a függetlenség napja, amit minden évben július 9-én ünnepelnek meg, annak emlékére, hogy az ország 1816-ban ezen a napon lett hivatalosan is független Spanyolországtól.

A jeles napról, ami idén a 200 éves évforduló volt, természetesen Lali sem feledkezett meg, és az Instagramon tett közzé egy képet az argentin zászlóról, ami alá ezt a szöveget írta: „Azokért, akiknek volt intelligenciája, bátorsága és ereje, hogy elérjék! #boldogfüggetlenségnapját #200évesévforduló 💧🌞💧"

Lemez népszerűsítés júliusban

2016.07.09. 12:34, Ali

Második lemeze, a Soy megjelenése óta Lali folyamatosan úton van, hogy minden rajongójához eljuttassa zenéjét. Járt már Mexikóban, Peruban, Chilében, Spanyolországban és Córdobában is, de ezután sem áll meg, és folytatja a turné előtti cd dedikálásokat. Július 11-én hétfőn Paraguayba, július 21-én csütörtökön pedig Mexikóba megy, hogy ott is találkozzon a rajongókkal, aláírja a cd-ket és interjúkat adjon.

Angela Torres reagált a kritikákra

2016.07.08. 13:08, Ali
Címkék: hír fordítás
Angela Torres fellépett a kritikák ellen és kifejtette távolságát Lali Espositoval: „Megpróbáltam a lehető legvilágosabb lenni, én vele a legjobban vagyok!
 
 
A színésznő azt mondta, hogy viszonyuk akkor változott meg, amikor Lali összejött Mariano Martinezzel és ezt megkérdőjelezték a közösségi hálókon.
 
A 17 éves Angela Torres nem csak azt bizonyította, hogy potenciális művész, de azt is világossá tette, hogy sok személyisége van és megy előre. Két nappal ezelőtti estén, amikor a Bailandoban lépett fel, megmagyarázott mindent: 
 
"Igaz, hogy rosszul végződött a kapcsolatod Lali Espositoval?" kérdezte Angel de Brito , utalva a változásra, amit a kapcsolatuk szenvedett el az Isten áldjon, Esperanza sorozat után, amiben közösen szerepeltek 2015-ben.
 
A fiatal színésznő nem habozott a válasszal: "Lali párkapcsolatba került és elsodródtunk egymástól, de természetes dolog az életben, hogy ez történik. Nem egy konfliktus, vagy bármi miatt. Talán nem ugyanolyan a barátságunk, mint korábban, mert egyszerűen hagytuk, hogy ez megtörténjen. Nem azért, mert akkoriban történt valami."
 
Angela nyilatkozatát nem fogadta jól a sok Lali rajongó, akik erős kritikával illették Torres-t. "Lali a királynő és maradj csöndben ", "Szegény, olyan szeretne lenni, mint ő, kár, hogy soha nem lesz", " Angela egocentrikus, aki nem tudja, hol a határ" és " Hogy füstölög! Az irigység, gőg és ego csúnya tulajdonságok" – ilyen kommenteket írtak neki Lali követői. 
 
A kritikák tudatában Angela is igénybe vette a virtuális világot és tömör magyarázatot adott. „Kár, hogy olyan dolgokat mondotok, amik nincsenek! Próbáltam egyértelmű lenni, amennyire lehetséges, én vele a legjobban vagyok! Csókok" – írta Lali rajongóinak a megjegyzésekre.
 
 

Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND